Részeg férfi verte meg a buszsofőrt

nlc | 2017. Május 03.
Akár hét és fél év börtönbüntetést is kaphat a fiatal férfi.

Egy 25 éves férfi 2016. októberében került feltételes szabadságra garázdaság miatt kiszabott szabadságvesztésből. December 22-én egy salgótarjáni helyi járatú csuklós busz hátsó részében utazott két barátjával, akikkel italoztak, kiabáltak, egyikük pedig ittassága miatt hányt is a buszban.

Az autóbusz vezetője a következő buszmegállóban a viselkedésük miatt leszállásra szólította fel a társaságot, de a férfi hangoskodva megtagadta a leszállást, és ruhájánál megragadta a sofőrt. A buszsofőrnek az agresszív vádlottat sikerült a hátsó ajtón letolnia a járműről, a férfi azonban lerántotta a sértettet a járdára, ahol háromszor ököllel fejen ütötte. A buszsofőr a bántalmazástól több fejsérülést szenvedett.

Mivel a rovott múltú terhelt a bűncselekményt feltételes szabadsága alatt követte el, a cselekmény elkövetése után előzetes letartóztatásba került, jelenleg is így várja a tárgyalását.

A különös visszaesőként elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt az elkövető akár hét és fél év börtönbüntetést is kaphat, az ügyészség a végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása mellett indítványozta a vádlottnak a jövőbeli feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből való kizárását is. Amennyiben a Salgótarjáni Járásbíróság a vádlottat bűnösnek mondja ki, a büntetés kiszabásán túl köteleznie kell a vádlottat a nyomozás során felmerült 141.000,- Ft bűnügyi költség és a bíróságon keletkező további bűnügyi költségek megfizetésére is.

Exit mobile version