Az egy dolog, hogy Soltész Miklós, aki egyébként az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, azt mondta, hogy “az abortuszpártiak is abortusztúlélők”. Ebbe most bele sem mennék mélyebben, annyira sötét, demagóg mondat ez, hogy még arra sem méltó, hogy darabokra szedjük.
Beszéljünk ehelyett arról, hogy Soltész, aki a köznyelvben az úgynevezett emberminisztériumban dolgozik – 2010. júniusától egyébként a szociálpolitikáért felelt – ki bírta ejteni a száján a következő mondatot: “LMBTQ – ki tudja, ilyen szavak mögött mi a jelentés?!“
Mindezt abban az országban, ahol a magyar címeres fejléccel ellátott Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal weboldalán (a jobb sarokban “Magyarország Kormánya”-logó – címerrel nyilván, mert egyszer nem elég –, illetve a “Befektetés a jövőbe” szlogen virít) a pedagógia szakirányt választó érettségizők mintatesztjének megoldásai között olyan hajmeresztő mondatok szerepelnek, mint a most következő.
“A család élén családfő áll: ez hierarchikus viszonyt fejez ki a családtagok között, amely értelmében a családfő irányító szerepet tölt be a családban, az ő szava döntő a legfontosabb kérdésekben.“
Gyorsan tegyük még mellé, a szintén a linkelt dokumentumban szereplő alapvetést, amely szerint: “Családon belüli szerepek: alapszerepek – az apa, anya, fiúgyermek, leánygyermek, testvér, nagyapa, nagyanya szerepe“. Ugye kezd látszani, hogy mi hiányzik a felsorolásból? Emlékezzünk rá, hogy egy olyan országban élünk, ahol nem is olyan régen az Alkotmánybíróságnak kellett közbelépnie, amikor a családjogi törvénybe konkrétan bele akarták írni, hogy a családot természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága.
Vagyis az egyedülálló anya a gyerekével nem család, a házasság nélkül együtt élő, egymást és gyerekeiket szerető (vagy épp gyereket nem vállaló) pár, az nem család, és főleg nem család két azonos nemű ember, akik együtt élnek, és szeretik egymást (illetve adott esetben az örökbe fogadott gyerekeiket is). A törvényből szerencsére végül kikerült ez a borzalom, de sajnos továbbra is élénken él a társadalom kevésbé felvilágosult tagjainak a fejében.
Erre a kis kitérőre azért volt szükség, hogy megértsük, honnan sarjad ki az a sűrű, ragacsos sötétség, amiben bolyongva Soltész Miklós egy ilyen ostoba, lekezelő, demagóg és rengeteg ember számára borzasztóan sértő mondatot kiejthetett a száján, mindezt Magyarország Parlamentjében. Olyan szintű igénytelenségről árulkodik ez a szónoki kérdés, hogy az áldozathibáztatók kedvenc kérdése, a “minek ment oda?” adja a másikat.
Két magyarázat lehet ugyanis Soltész Miklós kérdésére, egyik rosszabb, mint a másik. Az ártatlanabb magyarázat az, hogy az államtitkár konkrétan nem tudja, hogy az LMBTQ rövidítés mit takar, de annyira lusta, illetve hülye, hogy még utánanézni is képtelen. Ezen persze nem kell csodálkozni, egy olyan országban, ahol az informatika oktatását éppen szántják a talajba befelé, nem mindenki számára egyértelmű, hogy a Google a barátja, amellyel másodpercek alatt megtalálhatná a betűszó feloldását.
A súlyosabb változat pedig az, hogy Soltész Miklós nem lusta és hülye, hanem simán gonosz. Valójában tudja ő, hogy miről van szó, de mivel minden sejtjével retteg a hozzá képest másmilyen emberektől, egy picike erőfeszítést sem tesz, hogy megpróbálja megérteni, kik állnak a betűk mögött, sőt, igyekszik bagatellizálni a kérdést, fintorogva lesöpörni, mint egy bogarat, ami egy szép tavaszi napon a zakója vállára szállt.
Egy gondolatkísérlet kedvéért elárulom magamról a következő dolgokat: van bennem valami, ami nem jellemző a társadalom többségére. Ez elsőre nem látszik rajtam, az utcán, ha szembejönnék, nem tudná rólam megmondani senki. Azért, ha kiderül, néha mégis furán néznek rám és az élet megannyi területén ütközök nehézségekbe, egészen egyszerű, hétköznapi tevékenységek során. Ezt a valamit nem én választottam, így születtem. Megpróbáltak átnevelni, leszoktatni róla, elvégre sok ember számára nem tűnik természetesnek a dolog. Küszködés, fogcsikorgatás, idegeskedés járt ezzel az egésszel, mégsem tudtam megváltoztatni, akárhogyan próbálkoztam, illetve akármennyire próbáltak mások rávenni, meggyőzni, vagy rákényszeríteni, hogy fejezzem ezt be és csináljak úgy, mint a “rendes” emberek.
A fentiekben azt írtam körül, hogy balkezes vagyok. De fogadjunk, hogy senki nem erre gondolt, igaz? Most képzeljük el, ha Soltész Miklós azt mondja a parlamentben: “balkezesség – ki tudja, egy ilyen szó mögött mi a jelentés?!”. Ugye milyen felháborító, gonosz, aljas, demagóg dolog lenne egy ilyen kérdést feltenni? Na, pont ennyire felháborító, gonosz, aljas és demagóg dolog volt, amit Soltész Miklós tett.
Ugyanis a leszbikus (L), meleg (M), biszexuális (B), transznemű (T) és queer (Q) – figyel, Miklós? – közösség tagjai közül bárki leírhatta volna a kettővel ezelőtti bekezdést, azzal a különbséggel, hogy ők még azt is odaírhatták volna, hogy őket valószínűleg fenyegették, vagy akár bántalmazták is azért, amiről amúgy ők nem tehetnek ám, ilyennek születtek, és kész.
Ennél bővebben nem fogom kifejteni az LMBTQ betűinek a jelentését, mert bízom benne, hogy mostantól akár Soltész Miklós is meg tudja keresni bármelyik fogalomnak a bővebb definícióját. Munkáját úgynevezett ugróhivatkozásokkal is megkönnyítettem, bármelyik szóra kattintva elolvashatja, hogy melyik mit jelent pontosan. Úgy látom, komoly szüksége lenne az ismereteinek a bővítésére, és mint olyan, a látókörének a tágítására is, ha már egyszer köztisztviselőként a magyar emberek (beleértve a magyar LMBTQ-embereket is) adóforintjaiból játssza a bazári majmot az Országházban.
Szóval, kedves Soltész Miklós államtitkár! Ha legközelebb valamit nem ért, vagy nem ismeri a jelentését, legyen olyan kedves, és tájékozódjon, ne pedig olcsó retorikai fogásként tiporjon több százezer magyar ember lelkén. Ön ugyanis ezt tette ezzel a mondatával. Jó esély van rá, hogy közvetlen kollégái, sőt, családtagjai között is akad olyan, akit ezzel a mondattal egyszerűen szembeköpött. Egyházi ügyekkel is foglalkozó államtitkárként talán ismeri a bocsánatkérés fogalmát. Javaslom, hogy éljen ezzel, lehetőleg nyilvánosan, legközelebb pedig gondolkodjon egy kicsit, mielőtt egy ilyen frappánsnak szánt félmondatért hajlandó lemondani az emberi méltóságáról.
Szép napot és szélesebb látókört kívánva maradtam tisztelettel…