“Szerencsések vagyunk, mert a fiam tulajdonképpen játszva végzi el az ötödiket, most is színötös lesz a bizonyítványa – avat be Molnár Szilvia (40), az ötödikes Kristóf és a harmadikos Kitti anyukája. A kisfiú nyolcosztályos gimnáziumba jár. – Egyik gyerekkel sincs probléma az iskolában, szeretnek tanulni, különösen Kristóf.
Még most, év végén is szívesen megy suliba, sokkal lelkesebb, amióta ebbe az iskolába jár. Alig tanul valamit és így is kitűnő.
És az a jó, hogy ebben az osztályban ez egyáltalán nem ciki, még motiválják is egymást a gyerekek. Kristóf például a legjobb matekos fiúhoz méri magát, az a célja, hogy őt utolérje, és ez teljesen a saját, belső indíttatása. Mondjuk az is biztosan számít, hogy én is egész évben odafigyelek rájuk, megvan a kontroll, ami a házi feladatokat, a dolgozatokra való felkészülést jelenti: témazáró előtt például kikérdezem az anyagot.
Egyébként extra gyakorlást, különórát nem erőltetek a gyerekekre, viszont elvárom, hogy a szorgalmi feladatot megcsinálják, annyi gyakorlás kell.
Előfordul, hogy először húzzák a szájukat, de utólag be szokták ismerni, hogy jobb volt kicsit többet dolgozni. Kristóf a múltkor is örült, hogy hallgatott rám, mert a szorgalmi feladatra kapott ötössel tudta kompenzálni a kevésbé jól sikerült dolgozatát.”
Szilvi egyébként nem tartja magát nyomulós, túl nagy elvárásokat támasztó szülőnek, ismer magánál sokkal ambiciózusabbakat is.
“Amikor felvételire készültünk a gimnáziumba, sokszor leesett az állam, hogy voltak szülők, akik már harmadikban elkezdték külön tanárhoz járatni a gyereket. Kicsit még féltem is, hogy le fogunk maradni. Mások tűzön-vízen keresztül is el akarták érni a céljukat, hiszen a felvétel egy jó gimnáziumba sokaknak presztízskérdés is.”
Nagyon céltudatos szülők vannak, akik lehet, hogy már azt is tudják, milyen egyetemre kell bekerülnie az ötödikes gyereküknek.
Kristóffal a felvételi előtt csak néhány hónapot gyakoroltunk, így is jól sikerült” – teszi még hozzá az anyuka.
Itt nincs év végi hajtás
“Nálunk az iskolában eddig nem voltak érdemjegyek, csak szöveges értékelést kapunk a gyerekekről. És mivel nincsenek osztályzatok, nincs buktatás sem – mondja Lilla, a hatodikos Ádám és a harmadikos Eszter édesanyja. Mindkét gyereke Waldorf-iskolába jár, ahol az egyik legfontosabb alapelv a stresszmentes környezet kialakítása. – Nincs is év végi hajtás, a dolgozatokat már korábban megíratták a tanárok. Azt sem minden tárgyból, inkább csak magyarból, matekból, történelemből és idegen nyelvekből volt számonkérés.
Nálunk nem osztályoznak a klasszikus jegyekkel, csak a pontszámok alapján elért százalékot írják rá a dolgozatra. Szerintem ennek lélektanilag kisebb súlya van, mint egy érdemjegynek, ami legfeljebb öt kategóriába osztja be a gyerekeket.
Mondjuk a rangsorolás az osztályon belül így is megvan: Ádám is viszonyítja magát a többiekhez, és most például nem is elégedett magával teljesen. Angolból szeretne jobb eredményt, ezért megbeszéltük, hogy nyáron majd egy kicsit gyakoroljuk azokat a témákat, nyelvtant, ami nem megy olyan jól neki.
Amikor látom, hogy maga alatt van, mert jobbat szeretne, mindig biztatom, hogy ne keseredjen el, ez még nem a világ vége. Szerintem abszolút megvan az igénye arra, hogy kihozza magából a maximumot, és ez a lényeg.
És az is jó, hogy már most körvonalazódik, hogy milyen területek, témák érdeklik, mire akar nagyobb hangsúlyt fektetni. Szerencsére ebben, hogy ki-ki megtalálja a saját útját, hogy ne kelljen mindenkinek mindent kitűnőre tudnia, itt nálunk a tanárok is partnerek. Egy osztálytanító viszi őket végig, aki az évek alatt szinte jobban megismeri a képességeiket, mint mi, a szüleik. Tudja, mi az, amiben kibontakozhatnak és mi az, amit nem érdemes erőltetniük.”
Azok a tanárok, akiket megkérdeztünk, egyöntetűen állítják: a gyerekek ilyenkor – de valójában már hetekkel a tanév vége előtt – gyakorlatilag használhatatlanok.
“Az idősebb kollégáim szerint egyébként a mai gyerekek sokkal fáradtabbak, ami valószínűleg nem azért van, mert kevésbé bírják a terhelést. Inkább a nagyobb hajtás, a sokkal több elfoglaltság, a stressz az oka a kimerültségüknek – magyarázza Mandák Attila, egy fővárosi gimnázium tanára. –
Sok a fölösleges óra, amivel csak az idejük megy, és akkor sem tudnak igazán kikapcsolódni, ha azokon az órákon nem kell különösebben koncentrálni. És így van ez 12. osztályban is, amikor inkább hagyni kellene őket készülni az érettségire. Sok gyereknél fizikai jelei vannak a fáradtságnak, látszik rajtuk, hogy régóta nem aludták ki magukat.
Még a legjobb tanulók is hibázhatnak
A tanár tapasztalata szerint jobb érdemjegyekért általában csak az egyetemekre való jelentkezés előtt vagy bukás esetén próbálnak lobbizni. És akkor is inkább a szülők, ritkábban a gyerekek.
“Néha előfordul olyan is, hogy egy tanuló, aki korábban ötös volt, és négyesre áll, el van kenődve, mert éppen határeset az átlaga. Ilyenkor azért meg szoktuk nézni, hol úszott el a jó jegy, és adok lehetőséget a javításra abból a témakörből, amiből rosszabb dolgozatot írt. Ha az jól sikerül, megadom a jobb jegyet.
Elég gyakran íratok dolgozatot, pont azért, hogy reális képem legyen a gyerekekről. Sok jegyben sokkal inkább benne van a hibázás vagy éppen a javítás lehetősége is. Van olyan kollégám, akinél például félévente egy jegyet ki lehet töröltetni. Ez is jó megoldás, hiszen azt sugallja, hogy mindenki hibázhat.
És fontos tudni azt is, hogy a tanár döntése, hogy egy rosszabb átlagra megadja-e a jobb jegyet, viszont öt tized fölött nem adhatunk rosszabbat. Tehát ha egy tanuló 4,4-re áll, annak lehet ötöse év végén, de 4,6-ra nem adhatunk négyest.
Egy év alatt minden tanárnak ki kell ismernie annyira a diákjait, hogy képes legyen igazságosan értékelni a teljesítményét.
A múltkor egy ötös matekosom írt hármas dolgozatot, amin mindketten meglepődtünk, és levontuk a tanulságokat. A baki ellenére ötös lesz év végén, mert tudom, hogy tudja az anyagot, csak nyilván rossz napja volt, és fáradtabb is, mint év elején.”
“Nálam nem számít olyan súllyal az év végi témazáró, mint a korábbiak, mert tudom, hogy ilyenkor még a legjobbak is többet hibáznak – mondja Modróczky Mária, egy tatabányai általános iskola német tanára. – Az előírt éves tananyaggal ugyanakkor nem jó nagyon elmaradni, mert akkor a következő tanévre csúszik, a számonkérés pedig nem maradhat el. Viszont
személyesen ismerem a gyerekeket, tudom, hogy mire képesek, ezért a többségnek már májusban megvan az év végi jegye. Azt látom, hogy az év végi témazárók általában rosszabbul sikerülnek, és ezt nemcsak a munkahelyemen tapasztalom, hanem a fiam iskolájában is. És mi, tanárok is sokkal fáradtabbak vagyunk, ami sajnos gyakran türelmetlenséghez is vezet.
Előfordulhat, hogy nem tudod úgy tolerálni a rosszabb teljesítményt, ami pedig a legtöbb gyereket inkább szorongással tölti el, mintsem inspirációval. Beindul az ördögi kör. Ráadásul úgy látom, hogy azokban az osztályokban, ahol kompetencia-mérésen vettek részt, még kevésbé képesek koncentrálni a gyerekek.
Egyszerűen kimerültek. Együtt várjuk a nyári szünetet, számoljuk vissza a napokat.
Szülőként úgy érzem, tehetetlen vagyok, amikor a gyerekem elkeseredve azzal jön haza az iskolából, hogy egy alaptárgyból tézét írnak az egész éves anyagból utolsó előtti héten. Ekkor van az, hogy nyilván nem mondok ki hangosan mindent, amit gondolok, inkább legyintek. Figyelj, ezt engedjük el! Menjetek inkább focizni az öcséddel! Aztán persze nem vagyok biztos benne, hogy ez a jó hozzáállás…
Túl nagy nyomással munkamániás, szorongó embereket nevelünk
Szerencsére megnyugtató választ kapok: “Ilyenkor ez a jó megoldás. Különben csak szorongani fog a gyerekünk. Mikor lehet ezt még javítani? Hogy lehetne erre biztonsággal felkészülni? Hogy lehetne tizenkét évesen átlátni egy egész éves anyagot? Tisztelet annak a néhány kivételnek, aki úgy felkészítette a közepes diákjait is, hogy valóban átláthatják, mit is kér a tanár. Ám ebben az esetben nem jönne elkeseredve haza a gyerekünk.
Az a pedagógus nem jól dolgozott, akinek enélkül év végén nincs átfogó képe egy diákról
– vallja Uzsalyné Pécsi Rita, neveléskutató, pedagógiai szakértő, aki szerint egy embert számokkal kifejezni szinte lehetetlen, ezért nem kellene túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítani az év végi bizonyítványoknak sem.
Előfordul, hogy egy hármas mögött rengeteg munka van, vagy megeshet, hogy egy ötösért semmit sem tett a tanuló.
A sok helyen alkalmazott szöveges értékelés sokkal korrektebb visszajelzést tud nyújtani, és ami még fontosabb, sokkal erőteljesebb motivációt jelent. Többek között lehetőséget ad arra, hogy a gyereket saját magához képest értékelje a tanár. Ez azért is óriási jelentőségű, mert az értékelés elsődleges funkciója tükröt tartani. Ha egy gyerek megfelelően kötődik a tanárához, akkor fontos számára a véleménye. Ilyenkor különösen motiváló lehet egy részletes értékelés, hiszen sokkal többet, sokkal árnyaltabban mondhat el a gyerekről egy számára nagyra tartott ember, akinek fontos a véleménye. Aki felismeri, hogy egy gyereknek miben vannak az erősségei, amiket aztán értékelésében ki is emelhet, elismerhet. Nem jól formálja az embert egy beszűkült, kevésbé árnyalt minősítés.
Szülőként ebben is áll a felelősségünk: hogy az érdemjegyes értékelést kiegészítsük a saját visszajelzésünkkel. Hogy adott esetben annak ellenére, hogy közepes bizonyítványt kapott a gyerekünk elmondjuk neki, hogy nagyra becsüljük a helytállását, és, hogy ha matekból nem is jeles, mi azért tisztában vagyunk az erényeivel, és ezeket ugyanúgy megünnepelhetjük, mint a valahányast egy tantárgyból.
El kellene fogadni, hogy nem mindenki kitűnő mindenben. Sok szempontból káros elvárni minden területen a maximumot, hiszen az élet nem csak az iskolai tárgyakról szól. Inkább a becsületes, de nem embertelen erőfeszítést várjuk el, mint egy bizonyos végeredményt. Munkamániás, szorongó felnőtteket nevelünk így, akiket nem fognak érdekelni az emberi kapcsolatok.
A szakember szerint legyen elvárásaink, de ne feltétlen az érdemjegyeket illetően. “Értékeljük az erőfeszítést, azt, hogy a gyerekünk önmagához képest mennyit fejlődött. És nézzünk magunkba: mi sem tudunk mindig maximálisat nyújtani, ezért aztán ezt nem várhatjuk el a csemetéinktől sem. Másrészt egy jó jegy sem mindig a teljesítményt tükrözi, sokszor a szerencsén (is) múlik egy jó bizonyítvány. Azt sem tartom hosszú távon jó módszernek, ha jutalmat ígérünk be bizonyos átlagra. Egy gyerek sem úgy működik, hogy bedobok egy csokit és kijön a jó bizonyítvány. A külső motiváció helyett inkább meg kellene bízni a gyerekben, abban a belső igényében, hogy jól akar teljesíteni. Az a tapasztalatom, hogy azok a szülő-gyerek kapcsolatok, amelyek nem a teljesítményen, hanem az érzékelésen alapulnak, azon, hogy a szülő odafigyel a gyerekére, tudja, mire képes, hagyja, hogy azzal foglalkozzon, amit szeret, sokkal erősebbek, sokkal motiválóbbak.”
A szakember szerint hajlamosak vagyunk túllihegni az iskoláztatást, túl nagy nyomást gyakorolunk a fiatalokra, aminek az lesz a következménye, hogy a gyerek elveszíti a kedvét.
Legfontosabb, hogy érzékeljük, mennyit bír a gyerekünk, hogy elkerüljük, hogy egy szorongó, maximalista idegroncs legyen belőle.
Ne siettessük az általunk vágyott továbbtanulását, a pályaválasztását, inkább teremtsük meg a lehetőségét annak, hogy minél több területen kipróbálhassa magát, hiszen a sikereiből nyer energiát ahhoz, hogy az unalmas kásahegyen is átrágja magát. Ahogyan Varga Domokos találóan fogalmaz: mazsolát bele!”