Villámgyorsan végzett az orrszarvú a magyar ökológussal

nlc | 2017. Június 12.
Gyöngyi Krisztiánnak esélye sem volt védekezni, amikor a ruandai nemzeti parkban nekirontott egy orrszarvú. A szakember évek óta foglalkozott az orrszarvúakkal.

Gyöngyi Krisztián feleségével és lányával hat hete tartózkodott Ruandában, amikor a halálos balesetben meghalt. A szakember egy három hónapos projekt keretében az országba visszatelepített rinocéroszok beszoktatásán és a helyi vadőrök kiképzésén dolgozott – számol be róla a 24.hu.

Gyöngyi Ruanda előtt öt évig dolgozott Malawiban. Mesterdiplomáját a majetei fekete orrszarvúk élőhely-kapacitásának kutatásával szerezte, 2012 óta pedig a doktoriján dolgozott, amelynek témája a fekete orrszarvúk természetvédelmi ökológiája volt.

Június 7-én rajta kívül négyen figyelték az állatokat: egy asszisztens tréner, egy parkőr és a megfigyelőcsapat két tagja. Éppen megközelítették az egyik orrszarvút, amikor az felbőszült, és csak nagyon kevés idejük maradt reagálni. Gyöngyi Krisztián halálos sérüléseket szenvedett, eszméletlenül terült el a földön. A helyszínen pillanatok alatt életét vesztette. Az incidensben senki más nem sérült meg. Az ökológus felesége és lánya hazatért Magyarországra.

Exit mobile version