Nyíltan leszbikus kormányfője lett Szerbiának

nlc | 2017. Június 16.
Ana Brnabic nemcsak Szerbia első nő miniszterelnöke, hanem első nyíltan leszbikus kormányfője is lett.

Egy párton kívüli politikust, Ana Brnabic közigazgatási és helyi önkormányzati minisztert kérte fel kormányalakításra Aleksandar Vucic szerb államfő Belgrádban. Brnabic nemcsak Szerbia első nő miniszterelnöke, hanem első nyíltan leszbikus kormányfője is lett.

Azért kell új kormányfőt és kormányt kinevezni, mert Aleksandar Vucic miniszterelnökként indult az áprilisi elnökválasztáson, és megnyerte azt, így kormányfő nélkül maradt Szerbia. Noha Vucic látszólag a nagyobb mozgásteret biztosító kormányfői széket adta fel az államfői tisztségért, a közbeszédben elhangzott találgatások szerint az új kormányfő csak báb lesz Vucic kezében, aki továbbra is a szerb belpolitika legfőbb irányítója marad. 

Ana Brnabic, Szerbia új miniszterelnöke – Forrás: cordmagazine.com

Az új miniszterelnöknek azokat az ígéreteket is teljesítenie kell, amelyeket még Vucic tett. Ilyen például a nyugdíjak és a bérek emelése, az alkotmány módosítása, az európai integráció és a gazdasági reformok folytatása, a Koszovóval fenntartott viszony rendezése és az igazságügy reformja. Mindazonáltal nem biztos, hogy minderre lesz ideje Ana Brnabicnak, a sajtóban megjelent találgatások szerint ugyanis jövő tavasszal, a belgrádi önkormányzati választással egy időben ismételten előrehozott parlamenti választást is tarthatnak a nyugat-balkáni országban.

Nyíltan vállalja, hogy leszbikus – Forrás: reddit
Ana Brnabic 1975-ben született, egyetemi tanulmányait az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában végezte üzleti tanulmányok és marketing szakon. 2001-ben tért vissza Szerbiába, és különböző nemzetközi cégek tanácsadója volt, főleg helyi önkormányzatok fejlesztésével foglalkozott. 2016 augusztusában Aleksandar Vucic új kormányában a közigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium vezetését bízták rá. Erről a pozícióról most le kell mondania, és a tervek szerint új kormányát és programját a jövő szerdáig ismerteti, ugyanis június 23-án lesz a szerb elnök hivatalos beiktatási ceremóniája, amelyen a tervek szerint már az új kormány megválasztott tagjai is részt vesznek.
 
Exit mobile version