Felkapta a szél az ugrálóvárat, két kislány kórházba került

nlc | 2017. Június 18.
Az ügyben a Veszprémi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást.

Az erős szél szombat délután kapta fel, majd forgatta meg kétszer a levegőben az ugrálóvárat, amiben ebben az időben két kislány tartózkodott – írja a veol.hu. Az eset az olaszfalui gyereknapon történt, a két érintett kislányt pedig kórházba kellett szállítani – mondta a lap kérdésére Boriszné Hanich Edit, polgármester.

A hétéves kislány, aki a felfújt ugrálóvárra esett vissza, könnyebb sérüléseket szenvedett és délután haza is engedték. A nyolcéves másik kislány, aki a fűre esett, még kórházban van: a tüdején víz keletkezett, fogai törtek ki, valamint a fején sérült meg.

A Veszprémi Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Aradi Virág közölte, az ügyben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak eljárást.

Olvass még többet a témában az NLCafé oldalán: 

 

Exit mobile version