Nők a Csíki sörnél: “Itt nem zsoldosok vannak” (x)

Jenei Gréta | 2017. Június 19.
Amikor meghallottam, hogy a Csíki Sör Manufaktúránál vezető beosztásban nagyon sok nő dolgozik, meg akartam tudni, vajon mi az a titok, ami nemcsak megtartja, hanem virágoztatja is a céget, s vajon van-e összefüggés a nő vezetők és a siker között.

Mutasd a söröd, megmondom, ki vagy – hangozhatna akár így is a mondás, főleg azóta, hogy a hazai sajtó hónapokon keresztül azzal foglalkozott, hogy mi lesz a Csíki Sör Manufaktúra és az egyik legnagyobb söróriás harcának a vége. Aztán a közelmúltban kiderült, a cégeknek sikerült megegyezniük, s bár az erdélyi gyárra irányuló figyelem látszólag csitult azóta, a sör népszerűsége töretlen maradt. A gyárlátogatók tolonganak, hetekkel korábban lehet csak időpontot szerezni a csoportos vendégeskedésre.

Kora nyári nap volt, amikor nekem is módom adódott a látogatásra, elmentem hát a Budapesttől több mint 800 kilométerre fekvő Csíkszentsimonba, Erdély szívébe. S hogy ne mondjak nagyot, nem kezdem el most méltatni a táj szépségét, de miután ott jártam, ki merem jelenteni, hogy mindaz, amit a vidék varázsáról gondoltam, bizony nemcsak valódi, hanem átható és tapintható. A sörért dolgozók elhivatottsága és hite pedig választ adott a kérdésemre. Az pedig csak hab a tortán, hogy az utam során kiderült, a receptet is nő álmodta meg, és a sört itt tényleg nők főzik. Nem mellékesen pedig rájöttem, hogy bizony szeretem a jó sört. 

Fotók: Dávid Botond

Rácz-Illés Mária marketingvezető: “Jó cég, jó csapat, erős márka. Aki ismeri a Csíki sört, tudja: aki szereti, csatába megy érte, a többiek pedig habzó szájjal támadják. Kevés olyan márka van, ami 3 év után ezt elérte. Sokak szerint a sör a székelység képviselője lett, na meg a kisebbségben élőké és a kicsi kézműves cégeké, akik gyakran kerülnek szembe a multikkal. A sikerünk titka szerintem az, hogy a termék jó minőségű, a vezető innovatív, megvan a szeme az újra és nem utolsó sorban kitűnően válogatja meg az embereit. Nálunk sok a női vezető. A nők pedig más fegyverrel mennek csatába, mint a férfiak, és a fegyvertáruk egyáltalán nem szerényebb. Itt a közösség ereje nagy, olyan csapatnak vagyok a tagja, ami szó szerint elit alakulat. Itt nem zsoldosok vannak.”

Tófalvi Margit, mindenki Pixije PR menedzser, közkapcsolattartó. “Én képviselem a Csíki sört a különböző rendezvényeken, és én mutatom be a gyárat a vendégeknek, a csoportoknak, emellett rendezvényeket, konferenciákat, csapatépítőket bonyolítok le. Egész életemben olyan munkákat végeztem, amikben örömöt leltem és amikkel azonosulni tudtam. Ezért vagyok mindig hiteles. Most is teljes szívemből és odaadással, lelkesen végzem a feladatomat. A vezetőimre mindig felnéztem és tiszteltem őket kortól, nemtől, felekezettől és nemzetiségtől függetlenül. A mostani főnököm is csodás. A csapat nagyon jó, összetartó, mint egy nagy család, úgy működünk. Számos területen tevékenykedtem már és saját vállalkozásban is dolgozhatnék, de én ezt választottam és amíg erőm, egészségem és meggyőződésem engedi, maradok és csinálom.”

Jakab Ingrid a Csíki Sör Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. “Egyszerű szatmári lánynak tartom magam, aki 17 éve él Budapesten, de közben félig székellyé is váltam. Öt éve dolgozom együtt a tulajdonossal. Egy másik projekthez érkeztem, egy év múlva pedig már a Csíki Sörön dolgoztunk. Nagyon büszke vagyok erre a szerethető márkára, olyan mintha a gyermekem lenne. Jelenleg a magyarországi leányvállalatot irányítom, 5 központi raktárunk van, komoly csapattal dolgozunk együtt azon, hogy az anyaországban is mindenhová eljusson a termékünk. Ezen felül minden cégvezetéssel kapcsolatos feladat hozzám tartozik, egy ügyvezető munkaköri leírását pár mondatban nehéz összefoglalni.”

Szebeni Melinda értékesítési igazgató. A közvetlen kollégái a feladatokkal járó fizikai munka miatt mindannyian férfiak. “A miénk komoly csapatmunka, és ha a munkatársaim elfogadják a játékszabályokat, én értékelem és megbecsülöm őket. Akadt, akinek nehéz volt, hogy egy nő a főnöke, ő el is köszönt tőlünk. A munkatársaim tisztelnek, értékelnek, az ötleteimet elfogadják. Szívesen járok dolgozni, ez valódi jutalom munka. Sok nálunk a női vezető, mindannyian erősek és határozottak vagyunk, na meg jó lelkűek. Én őszinte embernek vallom magam és a kollégáimtól is ezt várom el. Ha kell, segítséget kérek, de ha kell, nem tartanak vissza a műkörmeim, én is pakolom a söröket és hordom a ládákat, mert része vagyok ennek a kiváló közösségnek. Hogy egy minőségi sör eladási igazgatójaként dolgozhatok, óriási büszkeséggel tölt el.”

Salamon Rozália Veronika egyetemi docens, minőségbiztosítási vezető: “A sör készítésébe kezdettől fogva besegítettem, ebben a munkakörben egy éve dolgozom. A termelés szervezésétől a minőség ellenőrzésén át nagyon sokrétű a munkám. A receptek kidolgozásában is részt veszek, na meg a tesztelésben is. Imádom a munkám. Tudom, hogy furán hangzik, de gyerekkorom óta érdekelnek a sörök. Az egyetemen is sörfőzést tanultam és most én magam tanítom ezt. Attól nagyon szép ez, amikor összetalálkozik az elmélet a gyakorlattal és valami csodás dolog kerekedik ki belőle. A hétköznapokban nehéz összehangolni az életemet: az egyetem, a gyár, na és persze a család. Szerencsésnek érzem magam, hiszek abban, hogy a gyakorlat teszi a mestert. Itt állandó kihívások várnak rám.”

Mikk Hajnal jogtanácsos: “Szerződések, tárgyalások, perek – szeretem a munkám, mindig van valami új feladat, nincs olyan nap, hogy ne történjen valami izgalmas. Motiválnak a feladatok és az, hogy a problémákra megoldást kell találnom. Soha nem éreztem hátrányát annak, hogy nőként teszem ezt. Nagyon jó, bulis a társaság, szeretek együtt dolgozni velük. A legnehezebb nekem az, hogy összehangoljam a feladatokat és a családi életet. Két gyermekem van, sok energia kellene mindenhová. A cégnél a siker titka az együttműködés és a csapatmunka. Én alapvetően zárkózott vagyok, de ebben a környezetben könnyen megnyíltam. Tudom, hogy a felelősségem nagy, és igyekszem is megfelelni. Szeretem, ha meg kell oldanom egy problémát, szeretek kutatni és feltölt, amikor megtalálom a megoldást.”

Przibislavszky Jolán laborvezető. “Mi a feladatom? Elemzek és okokat keresek, ülésezem a vezetőkkel, észrevételezek, tanácsolok. Amikor mindenki tudja, hogy mi a cél, összefogva a közösség erejével minden sokkal könnyebb. Ha váratlan helyzetek jönnek, az számít, mennyire tudunk összehangolódni. Ahonnan 30 év után eljöttem, ott nem ilyen volt a légkör. Váltottam és örvendek, hogy jó társaságban dolgozhatok. Itt szabadság van, de nekünk, vezetőknek a felelősségünk is óriási. A siker titka székelyesen mondva nálunk az, hogy amikor a csontot oda kell tenni, akkor itt mindenki odateszi. Szeretem a munkám és a csapatom.”

Simonffy Andrea, a főzőház részlegvezetője: “A termelési folyamatok vezetése, a nyersanyag-gazdálkodás és a főzőházi folyamatok optimalizálása tartozik a feladataim közé. Mozgalmas és sokrétű a munkám, óriási sikerélmény, hogy ezt a nem túl nőies feladatot el tudom végezni. A főzőházban is dolgoznak lányok, asszonyok, fele-fele az arány. Mi nők is javítunk gépeket, ha kell. Ez a munkakör teljes embert igényel, otthon sem tudom elengedni a benti gondokat. A csapat fiatalos, dinamikus, büszke vagyok arra, hogy a főzőházban fektetjük le a minőségi sör alapját. Amikor ide kerültem, voltak dolgok, amiktől tartottam, de ha az ember betartja a munkavédelmi követelményeket, biztonságosan lehet dolgozni. Nagy kihívás itt minden, és jó érzés, hogy a termelésben én vagyok az egyedüli női vezető.”

Nagy Enikő asszisztens: “A tervezéstől az ügyintézésen át a bevásárlásig szinte mindent csinálok. Több éve dolgozom a csapatban és változatos feladataim voltak eddig. Eleinte én vittem körbe a gyárlátogatókat és nagyon szerettem csinálni. Sokszor hallottam is, hogy a férfi vendégek irigylik a munkám és rácsodálkoztak, hogy ezt én nőként annyira élvezem. Mindig feltöltött, hogy ennyire lelkesek a vendégek és jó volt látni, hogy mennyire ízlik nekik a sör. Jó olyan közösségben dolgozni, ahol mindenki ennyire elhivatott kortól, nemtől és beosztástól függetlenül. A családi életet és a munkát nem mindig egyszerű összeegyeztetni, de az mindent megér, hogy mindig lelkesen jövök dolgozni.”

Dénes Noémi közkapcsolati referens: “Egyike vagyok azoknak, akik bemutatják a gyárunkat a hozzánk látogató vendégeknek és számomra ez a feladat a legnagyobb elismerés, amit valaha kaphattam. Hálás vagyok és egyben büszke is arra, hogy a vezetőség ilyen felelősségteljes munkát bízott rám, hogy képviselhetem a gyárat a sok ezer látogató előtt. Hiszen az általunk kialakított kép az, amivel ők azonosítják a sört. Csodás érzés fogadni a sok vendéget, bemutatni a manufaktúránkat, mert az emberekből áradó szeretet és biztatás feltölt, életre szóló barátságok alakulnak ki nálunk. Fantasztikus, profi a csapat, rengeteget tanulok a lányoktól.”

Az elhivatottságot mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a gyár tetejére is zokszó nélkül felmásztak a lányok egy fotó erejéig. Mivel bátor kismama is akadt közöttük, nem volt képem bevallani, hogy legszívesebben lent maradnék, így velük tartottam. Megérte.

Íme a nagy csapat:

 

Exit mobile version