Meghalt Marosi László

nlc | 2017. Június 22.
Hosszan tartó betegség után meghalt Marosi László képregényíró, a Bucó, Szetti, Tacsi képregények atyja.

“Hát elment a Főnök… A betegséggel való hosszas küzdelem után barátunk, alkotótársunk, a Táltos Kiadó egykori alapítója megtért az Örökkévalóhoz. A Bucó… csapat Haui József rajzával vesz búcsút tőle. Álmodj szépeket, Laci bácsi!” – írták Facebook-oldalukon a nemrég újraindult Bucó, Szetti, Tacsi képregény alkotói.

A port.hu szerint 1984-ben jelent meg az első Bucó, Szetti, Tacsi képregény, amely három kiskutya történetéről szólt, összesen 19 rész jelent meg belőle, az utolsó 1989-ben. A rendszerváltás után Marosi felhagyott a képregényekkel, és a külkereskedelemben próbálta ki magát, bort exportált Kínába. Idén viszont kórházba került, de még láthatta a Bucó, Szetti, Tacsi képregénysorozat feltámadását.

Exit mobile version