Ősszel bíróság elé áll, addig nyaral a szexuális zaklatással vádolt zenetanár

nlc | 2017. Július 19.
Májusban kiengedték az előzetes letartóztatásból azt a paksi zenetanárt, akit szexuális zaklatással vádolnak.

A paksi zenetanár, H. Szabolcs a szülők bejelentése szerint a váraljai zenetáborban molesztált két lányt. A botrány tavaly tört ki, amikor az egyik, 12 éves lány naplóját olvasgatva a lány anyja gyanakodni kezdett a szexuális zaklatásra. Pszichológushoz vitték a lányt, így derült ki, hogy H. Szabolcs esténként besurrant a kislány sátrába, és a takaró alatt simogatta, csókolgatta. A tanár rács mögé került, ahonnan májusban jöhetett ki – írja a Lokál.

A férfi ősszel áll bíróság elé. Helyzetét súlyosbítja, hogy a felügyeletére bízott kislányokat molesztálta, amiért akár nyolc év szabadságvesztéssel sújtható. Édesanyja azt nyilatkozta, fia most a barátaival nyaral, hamarosan pedig meg fog jelenni egy könyv, amely tisztázza őt. Az anya szerint a feljelentést tett szülő azért haragudott  a fiára, mert az kikosarazta őt.

 

Exit mobile version