Három magyar fiatal halt meg Németországban

nlc | 2017. Július 20.
Hat magyar utazott egy autóban Németországban, szerda éjjel egy fának ütköztek, hárman pedig meghaltak.

Hárman meghaltak, hárman pedig súlyosan megsérültek egy autóbalesetben a németországi Frankenhofen közelében, Münchentől 90 kilométerre. A szerencsétlenségben csak egy autó volt érintett, amelyben hatan utaztak, és mindannyian magyarok voltak – közölte a bajor rendőrség

A jármű – egyelőre ismeretlen okok miatt – egy kanyarban lesodródott az útról, és egy fának csapódott. A súlyosan megsérült sofőrt a tűzoltók vágták ki a kocsiból, az anyósülésen ülő utas súlyosan, egy további ember pedig életveszélyesen megsérült.

A rendőrség közlése szerint a halálos áldozatok a kocsi hátsó részében utaztak. A Süddeutsche Zeutung arról ír, hogy az autót egy 23 éves nő vezette, az utasok 20 és 27 év közöttiek voltak, egyikük pedig a csomagtartóban ült.

Azt még vizsgálják, hogy a vezető fogyasztott-e alkoholt. 

Exit mobile version