Serena Williams ezzel a megjegyzésével kiborította rajongóit

nlc | 2017. Augusztus 09.
A várandós Serena a Stellar című magazinnak adott interjújában valami olyasmit mondott, amit – elnézve a rajongók reakcióját – nagyon nem kellett volna.

Serena Williams idén áprilisban először véletlenül, majd végül hivatalosan is bejelentette, hogy első gyermekét várja szerelmétől, a Reddit nevű közösségi oldal társalapítójától, Alexis Ohaniantól. A teniszcsillag, aki a Washington Post cikke szerint az Ausztrál Nyílt Teniszbajnokságot már várandósan nyerte, azóta kétszer is szerepelt a címlapon.

A Vanity Fairnek anyaszült meztelenül pózolt, míg most a Stellar magazinnak felöltözve ugyan, de hatalmas pocakkal állt a kamera elé. A lap újságírójának interjút is adott, melyben elmondta, nagyon izgatott, hogy mi vár majd rá a szülés után. Hozzátette: “Hamarosan igazi nő leszek, fantasztikus még belegondolni is, hogy hamarosan életet adok egy embernek.

Serena őszinte mondatai azonban nem nyerték el mindenki tetszését. Rajongóinak egy része konkrétan kiakadt azon, hogy Serena csak azután tartja majd magát igazi nőnek, hogy megszülte gyermekét. “Sok nő nem tud, vagy nem akar szülni; szerinted akkor ők nem is igazi nők?” – tették fel a kérdést a kommentelők.

A felvetésre és a közösségi oldalait letaroló kritikákra Serena mind ezidáig nem válaszolt.

Olvass még többet Serena Williamsről az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version