Brutális gyilkosság áldozata lett az ismert pszichiáter fia

nlc | 2017. Szeptember 09.
B. Benjámin még májusban tűnt el, a holttestét most találták meg. Hetven késszúrással végeztek vele, majd a XI. kerületben elásták.

B. Benjámin május 17-én tűnt el, az erről szóló rendőrségi felhívást mi is közzétettük. Akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy a XI. kerületből ismeretlen helyre távozott, és nem akadtak a nyomára. A Facebookon édesapja, az ismert pszichiáter is az emberek segítségét kérte.  

A gyanú szerint V. Zsolt ölte meg B. Benjámint (Fotó: Police.hu)

A Ripost most azt írja, hogy a rendőrség megtalálta a 24 éves fiú holttestét: B. Benjámint meggyilkolták és elásták.

A rendőrség  megerősítette, hogy szeptember 4-én Budapest XI. kerületében, egy fás, bokros területen elásva találták meg a holttestet. A helyszínelés során megállapították, hogy a férfit brutális módon ölték meg, testén hetven késszúrás található.

A nyomozók 2017. szeptember 7-én a reggeli órákban saját lakásában elfogták a 31 éves budapesti V. Zsoltot, aki a gyanú szerint megölte az eltűnt férfit.

V. Zsoltot a nyomozók előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatása indítványozására.​

Exit mobile version