Ebből milliomos senki nem lesz. Csak ha eladja a lelkét is – Kristály Hajnalka nyugdíjas szexmunkás

STANLEY

Tavaly január 1-jén hívott fel. Fél évvel azelőtt halt meg a felesége, aki utoljára még azt mondta neki: ne maradj sokáig egyedül. És ő úgy döntött, szót fogad, mert mindig szót fogadott. És akkor vette a bátorságot, és felhívott.
Én nem szívesen megyek el idegen ember lakására, viszont ahogy beszélt a telefonban, olyan megbízhatónak tűnt. Megbeszéltünk egy találkozót a metróban. Ahogy megláttam, egyből elkezdtem szeretni. Nagy fekete kabátban, a fejébe nyomva egy kalap – olyan aranyosnak láttam. Elég jó az emberismeretem, talán a szakma miatt is. Szeretek bízni , ezt nem adom fel. Inkább csalódjak ezerből kilencszázkilencvenkilencben, de azért az egyért megéri.

Leültünk a konyhában, és elkezdtünk beszélgetni. Elmondta, hogy megözvegyült. Elkezdett keresgélni nőket a neten, de nem mert felhívni senkit, mert életében ilyet nem csinált. És valahogy mindig visszatért az én képeimhez.

Mire mindent elmesélt, én megittam egy üveg borát. Ő amúgy nem iszik semmit. Hozzám se nyúlt, habár én elkértem a nekem járó pénzt, engem nem érdekel, én itt vagyok. Mondta, hogy költözzek hozzá. Mondom: figyelj ide, nekem egy jó emberre van szükségem. Te jó ember vagy? Mondta, hogy igen, és hát tényleg az. Szóval nem hazudott. Mondtam neki, hogy én meg egy ilyen szeleverde hülye picsa vagyok, ilyen vigyorgós meg minden. Én egyet tudok ígérni: színessé teszem a te életedet. És főzni is tudok.

Később beszélgettünk erről a napról, és azt mesélte, hogy tiszta idegbeteg volt egészen addig, míg meg nem jelentem a mozgólépcső tetején. Amint meglátott, minden kétely elmúlt belőle, teljesen lenyugodott. Érted ezt az ösztöndolgot…

Egyből meg is bízott bennem. Mondom neki, Stanley, te kibaszott szerencsés vagy, mert kikaphattál volna egy nem tudom, milyen csajt, aki még meg is lop. Volt egy nagymamám, aki nagyon szeretett engem. És szerintem ezek találkoztak ott fent, ketten, a nagymamám és az ő felesége, és megbeszélték, hogy hozzuk össze ezt a két hülyét. Valahogy így tudom elképzelni ezt, mert amúgy elég furcsa volt.

Akkoriban egy barátomnál laktam, de ott átjáróház volt. Gondoltam, itt, a Stanley-nél nyugodtabb életem lesz. Azt mondta, én szabad leszek mellette. Igazából szorosan meg akart volna kötni, csak engem nem lehet. Megmondtam neki, ha el akarok menni, én el is megyek, de el fogom mondani, hol voltam. Az biztos, hogy én embert nem árulok el. Felőle folytathattam volna a munkámat. Mondtam, hogy nem akarom, sőt, dolgozni se akarok. Megkérdeztem, el tud-e engem tartani. Hát, ő megpróbálja. (Stanley biztonsági őr 24/48-ban, Hajnalka pedig az aktív korúak ellátását kapja, 22 ezer forintot – K.Z.) Nekem nem kell sok pénz. Ha nem tudok sört inni, az nem jó, de kibírom.

OTTHON

Nekem nagy szerencsém van ezzel az emberrel, a felesége megnevelte, nekem nincs sok dolgom. Mondhatni, készen kaptam, és annyira hálás vagyok neki ezért! Itt van velünk, a hamvai ott vannak a polcon. Nem zavar, a szellemek engem nem bántanak. Látod, itt vannak a virágai is, mert szerette a művirágokat. Én nem annyira, de nem dobtam ki egyet sem.

NYUGDÍJKORHATÁR

Itt élek élettársi viszonyban. Hát, ha folytatnám a munkát, az már gusztustalan lenne. Neki se esne jól, mert együtt vagyunk, én meg amúgy sem vagyok egy szexmániás, főleg a szakmám után nem. Meg már hatvan elmúltam, megmondom őszintén, eszembe sem jut. Persze a kedvéért megteszem, de annyira messze van már tőlem ez az egész…

Úgyhogy a szakmából nyugdíjba mentem, bár még most intézem. Ausztriában is volt vagy öt évem, rendesen be voltam jelentve. Volt egy kiskönyvem, adóztam, fizettem a tébét. Egyszer még adóvizsgálatom is volt. Bevittem egy csomó számlát rúzsról meg táncruháról, nejlonzacskóban odaömlesztettem oda. Nem tudom, mit fognak elismerni, mert papírom nincs, minden elveszett. Mindig ez van az életem során, mindig eltűnnek a dolgaim, már a szemem se rebben. Nyolcvankilencben például kimentem a két gyerekkel (tizennégy és négyévesek voltak) Svédországba, szerencsét próbálni. Előtte rábíztam a cuccaimat két barátnőmre, még a kocsit is ráírattam az egyiknek a fiára, hátha nem jönnék vissza. És mire hazajöttem, ott álltam egy szál bőrönddel és a két gyerekkel, mert ki lettem fosztva. Te, én annyira megdöbbentem! A gyerekeket leraktam aludni, vettem egy üveg fehérbort, meggyújtottam egy gyertyát, leemeltem a Bibliát, és felcsaptam. Azt olvastam benne, hogy elkövettem az egyik legnagyobb bűnt: irigységet támasztottam embertársamban, és ezért történt ez meg velem. Végiggondoltam, és rájöttem, hogy igaz. Mind a két csaj irigyelt, olyan önálló voltam.

Na szóval, most, a hatvanhoz közeledve elajándékoztam a táncosruhákat, csodálatos cipőket, magas sarkú papucsokat. Melltartót soha nem hordtam, a mi korosztályunkban nem volt divat, megfúlok benne. Inkább ilyen baby dollokat vettem fel.

Mondtam mindenkinek, keress egy gyönyörű leánykát, mert én már abbahagytam. A törzsvendégek bánkolódtak, meg hogy jaj, hát mégis, tegyek kivételt, csak még egyszer. Hát ne haragudj, nincs még egyszer.

KEZDETEK

Negyvenöt évesen kezdtem. Addig azt sem tudtam, hogy mi ez az életforma. Annyit tudtam, hogy léteznek ilyen nők. Bennem sosem volt megítélés, mert sosem tudhatod, ki miért kerül ilyen helyzetbe. Meg nem én vagyok a Jóisten, hogy megítéljek bárkit.

Egy ismerősöm nyitott egy bárt a Rózsa motelben, és mondták a városban, hogy keres. Fogalmam se volt, miért keres ez engem. Olyan figura volt, mint Tersánszkynál a Kakuk Marci. Az örök szélhámos, de valahogy senki nem tud rá haragudni. Jó vágású pali volt, néha próbált is udvarolni, de hát kiröhögtem. Pedig a nők imádták. Szóval keresett engem, és meg is talált. Azt mondta, szüksége lenne egy lányra, aki tud beszélgetni a vendégekkel, mert akik ott vannak, egy se tud. „Ha akarsz, elmész velük, ha nem akarsz, nem.” Te, én akkorát röhögtem! Jani, ugye nem mondod komolyan, hogy negyvenöt évesen akarsz elvinni kurvának?! De nagyon nihil élet volt, munkanélküliség, úgyhogy megpróbáltam.

MUNKA, MUNKANÉLKÜLISÉG

Előtte a nehézelmén dolgoztam segédápolónőként. Mikor először végigvezettek, mondom, Jézusom. Féltem. Meg az a szag… brutális. Mondtam az igazgatónőnek, én nem biztos, hogy bírni fogom, de megpróbálom, mert nincsen más. Nem tudom, mi volt az a pillanat, de egyikről a másikra elkezdtem szeretni őket.

Voltak, akik állandóan feküdtek, volt, aki szabadon mászkálhatott vagy az udvarra is kimehetett. Agyonra voltak nyugtatózva, nem voltak veszélyesek. Volt egy-két kirohanás, de amúgy elvoltunk. Csodálatos volt a konyha, nyolc kilót híztam, olyan istenien főzött a konyhaasszony. Meg mindig kaptunk a hollandoktól ruhát, azt marhára élveztem, mert beöltöztettem a betegeket, és nekik is tetszett.

Egyszer raktam be egy nőt a berácsozott ágyba, mert agresszív volt két Down-kóros beteggel. Nagyon szeretem a Down-kórosokat, mert tele vannak szeretettel. Ők nem is ismerik azt a szót, hogy gyűlölet. Mindenkinek beleplántálnék az agyába egy kis Down-kórt, mindjárt békesség lenne a Földön. Na szóval ez a nő elvette előlük az ebédet, meg hangoskodott, úgyhogy bevágtam a cellába. Volt egy olyan szabály, hogy aki berakta, csak az engedhette ki. Három napot tartottam bent.
De aztán… ahogy elkezdtem szeretni őket, ők is engem. És nekem többet szarból kimosni beteget nem kellett, mert négyen rohantak segíteni.

Egyszer egy nagyon veszélyes őrültet kiengedtem a berácsozott ágyból ebédelni, mert nem tudtam, hogy nem szabad. Mégis szót fogadott nekem. Ott állt az összes ápoló az ebédlőajtóban, egy sem mert bejönni, onnan mutogattak rémülten. Állítólag nem evett egyedül tíz éve. De nekem evett.

Végül sajnos vége lett ennek a munkának, mert elbocsátották az összes szakképzetlen ápolónőt.
De nemcsak ápoló voltam én, voltam fonónő meg kutatási ügyintéző, meg látod, már kurva is lettem… Mindig lelkiismeretesen végeztem a munkámat, nem a főnökömért, hanem magamért. Úgyhogy nekem pofázhat az Eckhart Tolle, hogy az egómat kéne elveszítsem, én képtelen lennék. A Tollét a nagyobbik fiamtól kaptam, mert ő állandóan meg akar győzni engem valamiről.

ELSŐ

Az első helyre, ahol dolgoztam, főként magyar vendégek és olasz vadászok jártak. Néha megjelentek stricik is, ki nem állhattam őket. Sok jelentkező volt, hogy majd ő lesz az én védelmezőm, de mondom, előbb leszek én a te védelmeződ! Nem is értem azokat a lányokat, akik stricivel vannak. Mert annak soha nincs vége, a stricinek soha nem elég semmi. Olyannal még nem találkoztam, aki elégedett lett volna a nő teljesítményével. Sokakat láttam, akiket állandóan vert a pasijuk, és ha megkérdeztem, miért hagyják, azt mondták, szeretik. Megmagyarázhatatlan, de nem lehet vitatkozni vele.

Amikor a főnököt, a Janit autóbaleset érte, borult minden, a lakhatásom is. Icát, a feleségét ráadásul bevitték tíz hónapra, mert egyszer lelőtt valami csillárt egy szórakozóhelyen. Szóval ott maradtam egyedül, a mamcinál, és egyszer csak megjelent egy fogatlan csaj, hogy őt a börtönből küldte az Ica (akkor még telefon se volt), hogy menjek be a Paradizóba, szóljak a Lacinak, és lakjak az ő szobájában, mert az úgyis ott van üresen. Gondolom, rájött, hogy én ott maradtam a szarban, és tudta, hogy nem csináltam előtte, szóval úgyse fogok boldogulni. Na most a Lacinak két bárja volt, a Paradizo, meg a Belami, Pesten. Épp Andriska kezdte a középiskolát, mondtam, fel akarok menni Pestre, hogy rá tudjak nézni a gyerekemre.
Na, még egy sört bevágok, aztán befejeztem.

PEST

Nekem ez nem okozott gondot, mert eleve nyitott típus vagyok, befogadó az emberekkel. Majdhogynem szórakoztatott. Főleg az éjszakában. Rájöttem, hogy ez egy színpad. Mindig én voltam persze a legöregebb, ez egyértelmű. Volt egy nálam tízzel fiatalabb csaj, mindig ketten mentünk fel a színpadra, mert neki csodálatos melle volt, nekem meg szép fenekem, és mindig baromi sokat kerestünk ezzel a kettős tánccal. Meg tudtuk csinálni a hangulatot.

Emlékszem, jött egy nagydarab csaj és egy fiatalabb kislány. A fiatalabbat mindig elvitték – hát vulgáris vagyok – megbaszni, ezt a nőt meg senki még italra sem hívta meg. Elvileg ha nem kerestél, akkor is járt a húszezer forint ülőpénz, de ott, a Belamiban nem sokáig lehetett így dolgozni.

Pont bent voltam a jakuzziban, amikor törzsvendégem jött egy csapat pasival, és a pultosnő kiabált nekem, hogy Bella, gyere már (Hajnalkát a munka során Bellának nevezték, a főnöke találta ki – KZ.). Kirohantam, és ahogy elfutottam e mellett a kolléganő mellett, hallottam, ahogy cinikusan azt mondja: “na, beindulnak a nénik”. Abban a pillanatban rájöttem, hogy ez egy nagyon jó cím. Mert annyit gondolkodtam, hogy mi legyen a rólam szóló könyv címe… Másnap ki is volt rúgva. Na, mondom, szerintem ez csak azért volt itt, hogy megmondja a könyvem címét. Hát, mindennek megvan a miértje.

A KÉT FIÚ

Huszonnégy és tizennégy éves volt a két fiam, amikor bejelentettem nekik, hogy mivel foglalkozom. Gondoltam, inkább én mondjam el, mint hogy valami hülye odamenjen, hogy anyátok egy kurva, hát a gyerekem még megöli!

Felrendeltem a fiúkat a barátnőmhöz, behívtam őket a szobába. Később azt mondták, anya, mi úgy megijedtünk, mert azt hittük, minden titkunk kiderül. Hát nem, én voltam jobban beszarva, mert benne volt a pakliban, hogy elveszítem őket. Mondjuk, most már úgyis majdnem elveszítettem, mert mind a kettő külföldön van…

Na, annyit mondtam, hogy anyátok egy kuplerájban dolgozik, és nem ő mosogat. A kisebbik azt mondta erre: anya, te mindig tudod, mit kell csinálni. A nagyobb csak annyit szólt: másnap játsszák a Hullámtörést a Művész moziban, eljössz velem megnézni? Egy lányról szól, aki zárt közösségben él egy norvég szigeten, és beleszeret egy olajfúróba. Már minden lesz a végén, aztán megölik egy orosz hajón. Hát, lelkileg elég roncsolós. Rá egy hónapra kérdezte csak meg a fiam, hogy tudod már, miért voltunk aznap a moziban? Mert te vagy a legártatlanabb ember, akit ismerek. Örömömben sírtam ott a kuplerájban.

Később a kisebb fiammal sétáltunk a Váci utcában. „Anya kérdezhetek valamit?” „Persze, kisfiam.” „Neked minden vendéggel el kell menni?” „Hát úgy ismered édesanyádat? Csak akivel akar.” „Anya, hát én sem gondoltam…

Na, tessék. (SMS jön) „Lehetne veled beszélgetni, találkozni magánemberként?” Ezt mondom. Pedig már levettem az összes hirdetést.

AUSZTRIA

A Belamiba jött be egy Borisz nevű strici, aki külföldre gyűjtögette a csajokat. Arra gondoltam, hogy jó lenne egy lakásra összeszedni. Elvitt az első bártulajdonoshoz, aki – úgy vettem észre – nem kedveli ezt a Boriszt. Úgy állapodtunk meg, hogy ha bankkártyával fizetnek, azt a pénzt kapja utánam a Borisz. Akkor mindketten elkezdtünk mosolyogni, mert már láttuk, hogy nem lesz itt sok bankkártyás fizetés. Úgyhogy a Borisz nem kapott lófaszt se. Elkezdett pattogni, de addigra megkaptam a vízumot, és pont leszartam. Kérdezték, hogy nem félek? Mondom, féljen ő, mert amit én csinálok, az legális, amit meg ő, az nem, és az osztrák rendőrség az kurva kemény. De nem, nincs bennem félelem már.

Körbejártam Ausztriát öt éven át, sőt, egy ideig együtt is éltem egy patológussal Bécsben, bár nem tudtam a nyelvet. Ragozás nélkül beszéltem, de az osztrákoknak nagyon tetszett. Egyébként szerintem nyelvi nehézség nem is létezik semmi. Kézzel-lábbal meg lehet érteni egymást, főleg, ha a másik is meg akarja.
Aztán mikor vége lett az osztrák éveknek, Budapesten dolgoztam bérelt lakásban, egészen mostanáig.

VENDÉGEK

Volt, aki szeretett beszélgetni, nem is volt szex. Persze, hogy fizetett, egy szexmunkásnak fizetni kell, és előre, nem utólag. Ha valakinek ez nem tetszik, el kell menni. Sőt. Nem is kell oda menni.

Azért mondok szexmunkást, mert megtanultam az irodában (Szexmunkások Egyesülete – KZ.). De lehetek én ledér nő, hetéra, kurva, prostituált. Minek akarod? Tök mindegy, hogy szólítják úgymond az embert. Egyébként ez egy nehéz szakma. Folyamatosan emberekkel foglalkozol, idegenekkel, és rögtön rá kell érezni a hullámhosszukra. Mondjuk, ha már feláll a farkuk, akkor te uralkodsz, tudod szabályozni, hogy ne fajuljanak el a dolgok.
Voltak néha viták, például mikor a telefonos főnöknő többet ígért, mint amit én bevállalok. És akkor el kellett menni a pasinak. Persze először nem akart elmenni. Félni nem szabad, azt általában megérzik, és akkor válsz áldozattá.

Sosem éreztem, hogy ne vennének emberszámba. Engem tiszteltek, ez nagyon fontos. Mert minden helyzetben én vagyok a nő, és ő a férfi, akinek kívánsága van, én azt teljesítem, hogy jól érezze magát. De ahhoz kell, hogy tiszteljen engem.

Ez a munka nem korfüggő. Kicsit furának találom, de nekem kilencven százalékban húszas-harmincas vendégeim voltak, vonzódnak az érettebb hölgyekhez. A vízipólósok például nagyon szerettek. Nem voltak extráim, de azért voltak mindig visszajáró vendégek.

NŐK ÉS FÉRFIAK

Sokat nyavalyognak a nők, de a férfiak is. Nem elégedettek az életükkel, mindig tárgyi értékeket hajszolnak. Pedig gyerekkorukban nem ilyenek, csak el van terelve a figyelmük. Beállnak rabszolgának, mint a lovak, be vannak fogva szemellenzővel.

A kapcsolatokban meg mindenki azt képzeli, hogy több jár neki. Azért nem boldogok, mert nem találják meg önmagukat, pedig így kéne elkezdeni a keresést. Én egész kislányként is tudtam, hogy nagyon fontos a lelkem, itt bent, és ha bárki piszkálja, én lázadok. És nem adom oda semmi áron.

Még olyan is volt, aki megköszönte, azt mondta, hogy megjavult a házassága. A férje elmondta, hogy hozzám jár. A legtöbb férfi elmondja, mert bűntudata van. Bár ez nem személyes kapcsolat, ez üzlet. Sokkal tisztességesebbnek tartom, mint szeretőt tartani, bár nem vagyok senki, hogy bárkit megítéljek. Pont ez a különbség. Hogy tőlem hazamegy. Szóval ez csak megjavítja a kapcsolatot, egy szerető meg elronthatja.

A férfiaknak más a szexualitásuk, mint a nőknek. Igen, a nőknél több benne az érzelem. Ezért létezhetnek stricik: kell valaki, akire kivetíthetik a szex érzelmi részét. Vagyis belé szerelmesek, és a kedvéért teszik meg, amit megtesznek. Ez nem azt jelenti, hogy a férfiaknak ne lennének érzelmei, csak ők külön tudják választani.

Ha prostituálthoz jár valaki, akkor egyértelmű, hogy valami nem jó a házasságában. De ha egyszeri kalandot csinál, attól még lehet az egy jó kapcsolat, hát semmi köze ahhoz. És szerintem meg kell mondani. Soha nem jó az elhallgatás, abból mindig szarság van. Egyébként egy nő úgyis levágja, hogy valami történt. Egy biztos: kedvesebb lesz hozzá a párja.

Megbocsátani? Én nem élnék vele. Mert már öreg vagyok, és nem tűröm a hazugságot.

HÁZASSÁG, CSALÁD

Mindenképp akartam gyereket, akár szültem volna nyolcat is, ha olyan bármelyik házasságom. Boldog voltam nagyon anyaként, azok voltak a legszebb éveim. A férjeim semennyire nem segítettek, de nem is igényeltem, annyira fel sem tűnt. Ami feltűnt – ezért is váltam el kétszer –, hogy egyszemélyes házasságban élek.

Végül is négy fiút szültem az ikrekkel együtt. Egyikük halva született, másikuk az inkubátorhoz szállítás közben hunyt el. Nekem legalábbis ezt mondták, de ma már nem vagyok biztos benne. A férjem nagyon gazdag volt, és semmi áron nem akart több gyereket. Az elsőt is ő ölte meg szerintem a hasamban, azzal, ahogy beszélt, meg ahogy bánt velem. Megszakadt a szívem.

BARÁTSÁG

Három jó barátom van. A legjobb az meghalt, egyedül hagyott. Több a férfi barátom, de a nőkkel is kijövök, bár féltékenységgel naponta találkozom. Ez valami hihetetlen, hogy az irigység meg a féltékenység mennyire elburjánzott, én nem is értem. Annyira értelmetlen!

SZERELEM

Nekem nő ellenségem nincs, csak egy volt, mikor szerelmes lettem. Pedig olyan ártatlanok voltunk, mint a ma született bárányok, csak szerelmesek lettünk. Nem volt titkos, rögtön be lett jelentve, mégis teljesen megőrült a feleség, összetört mindent a lakásban. Aztán három év után én fejeztem be. Pedig megosztoztam volna, azt is felajánlottam. De ő abszolút nem tudta elképzelni ezt.

SZEXMUNKA

Soha nem csináltam széttett lábas képet vagy ilyesmit. Mindig diszkrét fotóim voltak, mert nem szeretem az ordenáré dolgokat. Nem is mentem el olyan vendéggel, aki úgy beszél a telefonban. Nekem ez fontos, a kontaktus.

Egyértelmű, hogy a pénz miatt álltam be ebbe a szakmába. Mert majdhogynem muszáj volt. De nem bánom, mert az én életembe nagyon nagy változást hozott. A személyiségem felszabadult. Addig egy visszafogott, szófogadó, jó feleség voltam, és ez adott nekem egy hatalmas önbizalmat. Akkor volt ilyen csak, amikor a fonodában dolgoztam, és rájöttem, hogy azt is meg tudom csinálni. Minden nap lemérték, amit alkottam, és fenemód büszke voltam magamra!

Azt azért szeretném tudatni mindenkivel, aki erre szánja magát, hogy milliomos nem lesz ebből. Csak ha eladja a lelkét is. Van, aki pénzért megteszi. Bevállal olyan embereket, olyan dolgokat, amiket nem akar. Igen, láttam ilyet, nap mint nap.

Egyvalakivel találkoztam, aki tényleg meggazdagodott ebből. Házat vett, és szállodát nyitott. Viszont kibaszott boldogtalan volt. Ugyanakkor túlélési stratégiának a mai napig jónak tartom. Közmunkásként testileg-lelkileg tönkremegy az ember. Itt meg tudja valósítani magát, és ő diktál, ha nem egy stricit tart el. Nekem szabadságot adott, és nem is tudnék már beállni dolgozni, mint beosztott. Lehetett volna jó állásom, ha egy embernek a kurvája vagyok, de én azt mondtam, nem leszek eggyé, inkább leszek mindenkié. Akkor legalább én döntök.
Ausztriában a főnök ki akart próbálni, hogy ez kötelező. Abban a pillanatban csomagoltam. Pedig egyedül voltam, és nem tudtam a nyelvet. De valahogy mindig megsegített engem a Jóisten.

Egyszer egy orvosegyetemen tartottunk előadást a Szexmunkások Egyesületével. Mikor megérkeztünk, ott ültek a diákok, és konkrétan levágtam azt a lenézést és megvetést. Sokat beszéltem, és a végén visszhangzott az aula a vastapstól. Ennyire becsülik a fiatalok az őszinteséget.

MÚLÓ IDŐ, NŐISÉG

Nem zavar, dehogyis. Nem érzem magam kevésbé vonzó nőnek, elvégre el tudom varázsolni az összes nyolcvanévest (meg a harmincasokat is). Az egyetlen, ami fontos, hogy ne legyél beteg.

Soha nem voltam szép nő, de nem is érdekelt. Ha levetkőztem a strandon, rögtön megrohant mindenki. Ha felöltöztem, elmúlt. Mert én mindig veszélyes voltam, mivel nem voltam hülye. Naiv voltam, de nem hülye.

Tragikus és szomorú, hogy ma a nők mennyit foglalkoznak a külsejükkel, miközben minden nő gyönyörű. Te, én még nem is láttam csúnya nőt. Az ápolatlanság csúnya, meg ha valakinek nem jó a lelke, de az meg harminc fölött már rá van írva az arcára, és az taszít mindenkit. Hát akkor hogy akar boldog lenni?!