Kizárták az udvarra hároméves lányukat, mert nem volt hajlandó tejet inni

nlc | 2017. Október 10.
A hároméves kislányt apja szombat hajnalban zavarta ki a házuk hátsó kertjébe. Így akarta büntetni, mert nem akarta meginni a tejet. Azóta nem találják a kislányt.

A Buzzfeed News amerikai hírportál szerint a texasi rendőrség továbbra is nagy erőkkel keresi azt a hároméves kislányt, aki még szombat hajnalban tűnt el otthonának hátsó kertjéből. És hogy mit keresett a pöttöm, hároméves Sherin Mathews hajnali háromkor a kertben?

Nos, a kislányt 37 éves édesapja, Wesley büntetésből zárta ki a kertbe, miután a kislány nem volt hajlandó meginni egy pohár tejet. Az apa vallomásában azt mondta, mikor büntetésből kizavarta a kislányt a házból, ráparancsolt, hogy ne mozduljon a kertben álló fa mellől. Csakhogy mire negyed órával később érte ment, a kislánynak már nyoma veszett.

Döbbenet, de az apa, miután észrevette, hogy a lánya eltűnt, további öt órán keresztül nem hívott segítséget. Csak reggel nyolckor jelentette a rendőrségen Shiren eltűnését, épp ezért a texasi rendőrség őrizetbe vette a férfit többek között kiskorú veszélyeztetése miatt. „Szeretnénk épkézláb magyarázatot kapni erre a büntetésre és arra, hogy miért nem jelentette be rögtön azután lánya eltűnését, hogy észrevette azt” – nyilatkozta Kevin Perlich, az ügyben eljáró nyomozó.

A CBS News amerikai hírportál szerint a Mathews család két éve Indiából fogadta örökbe Sherint, de van egy vér szerinti gyermekük is, aki egy évvel idősebb a most eltűnt kislánynál. Őt a nyomozás idejére eltávolították a szüleitől, és nevelőszülőknél helyezték el.

Olvass még többet a büntetésről az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version