„Bentli és Hannibál a legügyesebb kecskék a világon!” – ismerd meg Melindát, a kecskeidomárt

A boldog állatfarm

Halásztelken a családi házak között bújik meg egy kecskekiképző telep. Ez Melinda birodalma. A hatalmas udvaron nemcsak a fiatal, energikus lány köszönt minket, hanem egy egész állathad. A karámban kíváncsian vesz minket szemügyre egy szürke, fejét büszkén fenntartó ló, aki Patás névre hallgat. Közben egy kis barna póni sétálgat szabadon, jöttünkre ő is odaballag köszönni.

A karámból kíváncsian dugják ki a fejüket a kecskék is, akik miatt most ide látogattunk. Nagyság szerinti sorrendben mutatja be őket Melinda. „Ő Hannibál, a szép és okos fehér kecském. Akivel meg szinte összeöltöztem, ő Bentli, a barna foltos lírai kecském. A legkisebb pedig Jojó. Ő még kicsike, csak megfigyel” – simogatja szeretettel állatait Melinda. Közben a háttérben egy egész csirkeraj futkározik, és persze egy kutya is ugatni kezd, jelzi, hogy ő is csapathoz tartozik.

Kecskék a színpadon

A sudár, fiatal idomárlány barna bőrnadrágban és a hozzá illő barna bőrkabátban van, ami a fellépőruhája is egyben. Melinda nem mindennapi jelenség, frizurája eltér a szokásostól. Hosszú szőke haja a feje tetején és két oldalt borotvált. „Ez is a szabadságra való törekvésem jelzi. Amikor éppen barokkruhás bemutatóm van, akkor legfeljebb nem veszem le a kalapom”– mondja mosolyogva.

Először a barna foltos kecskét, Bentlit hívja egy kis produkcióra. A derekára kötött fekete övtáskájából folyamatosan jutalomfalatokat kap az állat. „A jutifalat, az kukorica és mazsola, nagyon szeretik. Így ezekkel tudom irányítani őket, hogy merre menjenek” – magyarázza Melinda. Most már értem, hogy miért mondta, hogy összeöltözött Bentlivel, tényleg jól mutat rajtuk a hasonló szín, mintha ez is egy show-elem lenne.

Aztán szép sorban kipakolja a kellékeket és egy igazi bemutatóban lesz részünk, akárcsak a kecskeügyességi show látogatóinak a Budakeszi Vadasparkban. Az eszközöket ő tervezte, és a családja segítségével készítették.

„Ez egy fapalló – mutatja – majd erre kell felsétálnia a kecskének. Ez is egyfajta kontrollfeladat. A lényeg, hogy nem ugorhat le róla, hanem végig kell tudni sétálnia rajta. Csináltam kis kapaszkodókat is neki, nehogy lecsússzon a patája.”

A fellépés előtt Bentli kecske folyamatosan Melinda körül sertepertél, a kezét nézi, szépen követi minden mozdulatát. Amikor pedig a jutalomfalat is előkerül, már szökell is fel ügyesen a pallóra, szabályosan egyensúlyoz, és minden gond nélkül végigsétál rajta, ahogy kell. Én pedig lelkesen tapsolok, ez a minimum Bentlinek a hibátlan mutatványért.

Aztán még több bemutatóeszköz kerül elő. Kipakolja Melinda a libikókát is, ezen is peckesen átsétál Bentli, hiba nélkül. „Ezen a libikókán például csak oda mennek, vissza már nem, mint például a kutyák. A kecskéknek nem jó ez visszafelé feladat” – teszi hozzá az idomárnő.

Közben kihívja a karámból a fehér kecskét, Hannibált is, aki eddig türelmesen várt a sorára. Vele eszköz nélküli feladatokat mutatunk be. Egyszer csak Hannibál felágaskodik, a közel 30 kilós kecske Melinda mellkasán landol a két első lábával. „Itt az a lényeg, hogy nehogy sérülést okozzon, és pontosan oda lépjen ahová tanultuk.” Aztán Melinda letérdel és a kecske közben a térdén áll a mellső lábaival. „Itt is nagyon koncentrálnunk kell” – mondja közben. A következő pillanatban már újra áll a kecskeidomárnő és a lába alatt átbújva, nyolcasokat ír le Hannibál. A taps most is kijár a duónak természetesen.

Itthon nem nagyon van kollégája

„A tréningezésbe közel három éve vágtam bele – idézi fel a kezdeteket Melinda. A már előzőleg megvásárolt két kecskémmel, Hannibállal és Bentlivel kezdtük ” A különös elhatározásához nem talált itthon olyan embert, akitől elleshette volna a kecskekiképzés tudományát, így önképzésbe fogott. Youtube-videókat nézett és rengeteget hazai és külföldi irodalmat olvasott kecske témában. Természetesen nagy hasznát vette a korábbi lovas és kutya szabadidomító múltjának is. „2014-ben volt egy lovasmentő jótékonysági gála, ahol felléptem én is díjugratóként és azt gondoltam, hogy fel kellene dobni egy kecskeügyességi bemutatatóval is az eseményt. Ez volt az első fellépésünk, egy hétperces ügyességi bemutató műsort raktam össze a kecskéimmel.” Az első alkalom arra volt jó, hogy tesztelni tudja, mennyire tűrik a stresszt és a közönséget az állatai. Valamint figyelte azt is, hogy mennyire tudnak egymásra hangolódni. „Azóta a kecskebemutatómat szerencsére már több helyre is hívják, aminek nagyon örülök” – teszi hozzá büszkén Melinda.

A kecskének is van személyisége

„Amikor először közzétettem, hogy kecskéket akarok képezni, többen jósolták, hogy kudarcot fogok vallani, ezek nem képezhető állatok. Én pedig elhatároztam, hogy erre rácáfolok, mert egy jó előéletű kecskét igenis sok mindenre meg lehet tanítani. Sokan csak cirkusznak minősítették a munkámat. Ez rosszul esett, de én akkor is hittem magamban és az állataimban” – mondja lelkesen.

Melinda szerint a kecskéinek is van személyisége. Hannibál egy dinamikus irányító, igazi főnöktípus. Szeret és tud is futni, ugrani és forogni is. Bentli, a középső kecske meg szerinte inkább egy lírai személyiség. Jobban meg kellett dolgoznia vele azért, hogy elfogadja az embert és hosszabban kellett szelídítenie is. „Nála figyelnem kellett arra is, hogy ne kódorogjon el tőlem a fű után, hanem kövessen engem” – mondja. „Szerencsére minden kecském jó előéletű volt, ami annyit tesz, hogy boldog kecskék voltak, nem bántalmazták őket, nem voltak korábban rossz tapasztalatik sem az emberrel és nem is hagyták őket sokat magukra” – magyarázza a kecskeidomítás hátterét Melinda.

A legkisebb kecske Jojó még nem jár fellépésekre. „Őt még most tanulom, kíváncsi vagyok, hogy mire lesz alkalmas, hagyom, hogy beérjen. Neki még az dolga, hogy ne stresszeljen, és boldog kecske legyen.”

Csodabogárnak néztek az emberek

„Régen a majálisokon láttam, hogy lovagolnak az emberek és az engem gyerekként teljesen elvarázsolt. Már hetedik osztályos koromtól tudtam, hogy az állatokkal jobban kijövök, mint az emberekkel. Kislányként az itteni lovardába bekönyörögtem magam, etetésért és tisztába tételért cserébe lovagolhattam – amit imádtam.”

Aztán biológia szakos gimnáziumban tanult tovább és az egyetemmel is próbálkozott, de azt végül otthagyta. Lovas edző képesítést szerzett, és hű maradván gyerekkori álmához, elkezdte a lovaskarrierjét. „A nagy lovammal szabadidős versenyben a díjugrató számot megnyertem, gálákra is járok külföldi bemutatókra és műsorokra is.”

Ma már tanítványai is vannak Melindának, akik szintén a szabadidomítást szeretik. Ez az állat kiképzésének egy erőszakmentes, természetes formája, mely az emberrel való kapcsolatán alapszik. A kiképző a ló vagy kecske testbeszédét figyeli és elemzi. A lényeg, hogy ne csak felszerelésekkel, kényszerítéssel tudjon gyakorlatokat megcsinálni a jószág, hanem enélkül is.  

Az állatok szeretetét egyébként nem hozom otthonról, ezzel is kilógok a családból. Édesanyám fodrász volt, édesapámnak villamossági diplomája van. Két nővérem közül senki nem választott hasonlót, az egyik kémikus, a másik művelődésszervező lett. Mára már ők is és a barátaim is így fogadnak el, ahogy vagyok, a magam különcségeivel.

Sőt az eredményeit látva, inkább már felnéznek rá.

Slow life a javából

Az évek során az állatfarm lett Melinda második családja. „A telepet bérlem, nem itt lakom, de szinte mindennap kijövök ide az állataimhoz. Fontos, hogy ne hanyagoljam el őket, mert akkor elvárni se lehet tőlük semmit.” Tévét nem néz, inkább csak a szabadidomításról szóló videókat bújja a neten, a híreket se nagyon követi. Magánélete egyelőre háttérbe szorul kicsit, de mégsem érzi magát magányosnak. Igyekszik többet emberek közé menni, ezért kezdett focizni is. „Mondták már nekem, hogy begubózok és csak az állataimat ismerem, az embereket meg nem. De állatban még nem csalódtam, emberben viszont már többször is” – teszi hozzá.

„A lakóhelyemen nem reklámozom magam, sokan nem is tudják, mit csinálok. De volt már olyan, hogy elhaladt mellettem egy kisgyerek és mondta az anyjának itt megy a furcsa állatos lány.” Ez a kedvesebb megjegyzések egyike, de volt sajnos rosszabban is része Melindának. „Ami nagyon bánt, amikor azt mondják nekem, hogy a kecske egy buta állat és maximum a lábasban a helye” – mondja. Éppen ezért lett mára a fő törekvése az, hogy bebizonyítsa: ez nem így van, a kecskék igenis okos és képezhető állatok.

Melinda nagy álma, hogy a szabadidomítást még tökéletesebben csinálja. Külföldi bemutatókra is el akar jutni ügyességi mutatványaival, hogy még többen láthassák azt, hogy nemcsak a kutyák és a lovak képezhetők.