Jelentkezett a 9. nő, akit állítólag Marton László zaklatott

Mint írja a hvg.hu-nak megküldött levelében: nem állt volna ki a nyilvánosság elé, ha Marton László bocsánatot kér Sárosdi Lillától és a többi hét, nem nevesített nőtől. „De nem ez történt. Ellenkezőleg. A kialakult méltatlan és borzalmas helyzet sokunkat lépéskényszerbe hozott. Így engem is” – fogalmaz. 

Levelében beszámol arról, hogy a kilencvenes évek elején, fiatal egyetemista korában gyakornoknak jelentkezett egy vígszínházi produkcióba. Mielőtt elkezdhette volna a munkát, a színigazgatónál is be kellett mutatkoznia, aki akkor Marton László volt. A nő visszaemlékezése szerint Marton elhívta őt fagyizni, de ebben akkor semmi kivetnivalót nem talált. A rendező a családjáról, az eddigi színházi tapasztalatairól kérdezte a leendő gyakornokot. Utána visszamentek Marton irodájába, és onnantól kezdve a levélíró emlékei homályosak, amit azzal indokol, hogy több mint húsz éve történt az eset, és a szörnyűségek elfojtása következtében nem emlékszik mindenre. Arra viszont igen, hogy Marton a falnak nyomta őt, a nőhöz feszítette a testét, aki ebből a szorításból kimenekült, és rohanva hagyta el a Vígszínházat.

„Az én viszonyom változott meg a világhoz, a bizalmam tűnt el azon a júniusi délutánon, a férfiakban, magamban. Ebbe a kis résbe, a védtelenségem résébe betüremkedett a félelem, az önutálat, a férfiak gyűlölete, és önmagam hibáztatása” – írja, és utóbbi állítását tükrözi, hogy még a levelében is mentegetőzik, amiért azon a meleg nyári napon egy könnyed vászonruhát húzott fel a találkozáshoz.

„Isten hozott a Vígszínházban, Kicsim!”

A nő azt írja, hogy az esetet azonnal elmesélte édesanyjának, aki viszont nem értette, miért lökte el a lánya a színigazgató urat. Itt is egy régi rendszer berögződése érhető tetten: az anya azt szerette volna, ha a lánya visszamegy és bocsánatot kér, különben semelyik színháznál nem fog munkát kapni. A lány végül is az incidens után megkapta a szerepet a készülő produkcióban, amit egyébként nem Marton rendezett. Eltelt egy nyár, amikor aztán a bejáratnál ismét összefutott az igazgatóval. „Megkérdezte, hogy telt a nyaram. Remekül – válaszoltam. – Sokat dolgoztunk a darabon, Tanár úr. Hallottam hírét – mondta. – Isten hozott a Vígszínházban, Kicsim!, és felértünk a harmadik emeletre. Tudtam, hogy ez akkor így már rendben lesz. A nyári esetet eltemettem a tudatom legmélyebb bugyraiba, nem beszéltem róla senkinek, még a legközelebbi barátaimnak sem.”

Mint írja, a Tanár úr soha többé nem zaklatta őt, értett az akkori gyakornok jelzéseiből. Mostani énje azt írja, nem bosszút akar állni, nem szeretné, ha Martont meghurcolnák, de azt sem akarja, „ha ő hurcolna meg ártatlan nőket, akik már eddig is éppen eleget szenvedtek”. Ezzel a levélíró utal többek között Sárosdi Lillára, aki eddig egyedüliként vállalta névvel a vádját, miszerint Marton László szexuálisan molesztálta őt.