Egymás felé robogtak a vonatok Csongrádban, vészfékezni is kellett

nlc | 2017. Október 31.
Egymással szemben közlekedett egy InterCity és egy személyvonat Csengelénél, csak másodperceken múlt, hogy nem történt katasztrófa. A IC vezetőjét és a forgalomirányítót bíróság elé állítják.

Még januárban történt, hogy a Csongrád megyei Csengelénél két személyszállító vonat azonos vágányon egymással szemben haladt, ám a szerelvények végül egymástól 400 méter távolságban megálltak. Az ügyben az egyik mozdonyvezetőt és a forgalomirányítót vádolták meg a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével.

A vádirat szerint a mozdonyvezető 2017. január 26-án reggel a Budapest és Szeged között közlekedő InterCity vonatot vezette. A szerelvény Kiskunfélegyházát elhagyta, majd a csengelei állomáson is áthaladt, amikor az egyvágányú pályán – a jelzőberendezés figyelmeztetése alapján – meg kellett volna állnia. A mozdonyvezető későn vette észre a tiltó jelzést, mivel a szegedi irányítóval a mozdony műszaki állapotáról beszélt telefonon. A vádlottat a mozdony figyelmeztető hangjelzése riasztotta, ekkor vészfékezni kezdett, de az óránkénti 99 kilométeres sebességgel haladó vonat a jelzés előtt már nem tudott megállni, azon mintegy 250 méterrel túlfutott.

A forgalomirányító a vágányon szemben haladó, Kistelek felől érkező személyvonatnak szabad jelzést adott anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy az IC megállt. A személyvonat számára a kijelző jelezte, hogy meg kell állnia, ezért annak vezetője telefonon felvette a kapcsolatot az irányítóval, aki tájékoztatta, hogy a másik vonat túlfutott a megállási ponton. A személyvonat vezetőjének normál fékezés mellett sikerült szerelvényével az IC-től négyszáz méterre megállnia.

Az ügyészség a vádlottakra pénzbüntetés kiszabását indítványozta – közölte a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség.

Exit mobile version