Donald Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának

NLC/MTI | 2017. December 06.
Az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának – jelentette be szerdán Donald Trump amerikai elnök. Egyúttal közölte, hogy az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe. Döntését Irán, Jordánia és az izraeli arab pártok is támadták.

Meg vagyok róla győződve, hogy eljött az ideje Jeruzsálem elismerésének Izrael fővárosává” – mondta Trump, aki fogadkozott, hogy minden tőle telhetőt megtesz a béke megteremtése érdekében az izraeliek és a palesztinok között. Hangsúlyozta azt is, hogy a tartós békemegállapodás részeként támogatni fogja a kétállami megoldást (vagyis Izrael mellett egy független palesztin állam létrejöttét), és olyan békemegállapodást akar, amely mindkét fél számára elfogadható.

Az amerikai elnök fehér házi beszédében elismerte, hogy bejelentése után „természetesen lesznek nézeteltérések és ellentétek”. Irán például máris jelezte, szerintük Trump lépése nemzetközi határozatokat sért. Haszan Róháni iráni elnök illegálisnak nevezte az amerikai nagykövetség áthelyezését, amely szerinte a Közel-Kelet további destabilizálásával jár. Jordánia és az izraeli arab pártok hasonló véleményen vannak, de Lengyelország is jelezte, ők továbbra is Tel-Avivot tekintik Izrael fővárosának.

Donald Trump (Fotó: Getty Images)

Trump arra utasította a külügyminisztériumot, hogy készítse el az amerikai nagykövetség átköltöztetésének tervét Tel-Avivból Jeruzsálembe. Az elnök beszédében többször hangsúlyozta: már régóta esedékes volt, hogy Washington elismerje Jeruzsálemet Izrael fővárosának, odaköltöztesse a nagykövetségét; több elődje fontos kampányígéretévé tette ezt, de megválasztásuk után nem hozták meg az erre vonatkozó döntést.

Számos arab és európai ország már előzetesen tiltakozását, illetve aggodalmát fejezte ki  az amerikai döntés miatt. Jordánia pedig soros elnökként az Arab Liga, továbbá az Iszlám Együttműködés Szervezete rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte.

Exit mobile version