Tizenöt éves fiataloknak árult drogot az iskolánál – őrizetbe vették

NLC/MTI | 2017. December 28.
Tizenöt éves fiataloknak is árult drogot egy 41 éves férfi Miskolcon, őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását.

A tájékoztatás szerint a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség amiatt emelt vádat a férfi ellen, mert oktatási épület területén, illetve annak közvetlen környezetében kereskedett új pszichoaktív anyaggal, amelyet maga is fogyasztott.

A férfit Miskolcon a kábítószer-fogyasztók jól ismerték mint elosztót, 2016-ban és 2017-ben Miskolc területén többeknek adott el kristály fantázianevű kábító hatású anyagot, adagonként 2000-5000 forintért, megélhetését ebből fedezte. Többször előfordult, hogy 15 éves középiskolásoknak az iskola előtt árulta a szert.

Közúti ellenőrzésen bukott le, autójában kristályos port és digitális mérleget találtak. A lefoglalt por egy új pszichoaktív anyag, forgalmazása bűncselekménynek minősül – közölte az ügyészség.

Exit mobile version