Ez történik ma, Vanessa Redgrave születésnapján

nlc szerk | 2018. Január 30.
Budapesten kedden reggel 07:15-kor kel fel a Nap, és 16:37-kor nyugszik. Vanessa Redgrave születésnapján ilyesmikre számíthatunk:

2017. I. 30.

Ezen a napon:

1933-ban Hindenburg köztársasági elnök Adolf Hitlert nevezi ki Németország kancellárjává. 1937-ben Vanessa Redgrave születésnapja. 1945-ben a Kelet-Poroszországi menekülteket szállító Wilhelm Gustloff német kórházhajót a Balti-tengeren torpedóval elsüllyeszti az S-13 szovjet tengeralattjáró. A 9300 halálos áldozat többsége gyermek, nő és sebesült katona. 1972-ben Derryben tizenhárman meghaltak, mikor a brit katonák tüzet nyitottak az ír tüntetőkre. Ez az ún. véres vasárnap.

A nap mottója:

A szerencsével ugyanis úgy áll a dolog, hogy udvarolni kell neki. Meg kell győzni, el kell csábítani; és csak lassan lehet becserkészni, nehogy gyanút fogjon. Annyira törékeny és szeszélyes, hogy minden apróság számíthat. Az is, hogy mit vesz fel az ember. Hogy az utca melyik oldalán megy, hogy milyen dalt fütyül útközben, vagy hogy az ablakon kinézve mennyi madarat lát meg.

Kathleen Tessaro

Névnap:

Január harmincadika Gerda, Martina, Adelgund, Adelgunda, Aminta, Bors, Barsz, Gellért, Gerhárd, Hiacinta, Jácinta, Martinella, Martinka, Orgona, Sziringa, Taciána napja.

Január harmincadikán született:

Vanessa Redgrave színésznő, Storcz Botond olimpiai bajnok, Gene Hackman színész.

Időjárás:

Többnyire napos, gomolyfelhős időre van kilátás, a Dráva völgyében maradhat meg tartósabban a köd. Hajnalban, délelőtt néhol záporeső kialakulhat. A nyugati, északnyugati szél nagy területen megerősödik, északon néhol viharossá fokozódik, majd estére mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +4 fok között alakul, de a szelesebbé váló északi tájakon éjfél után már melegszik a levegő, ott reggelre 4, 9 fok várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8, 13 fok között valószínű.

Exit mobile version