Norvég férfinek veszett nyoma Magyarországon

nlc | 2018. Február 17.
Morten nem csekkolt be a járatára, és innentől teljesen nyoma veszett.

Repülőjéhez kellett volna sietnie a Dabasról induló norvég férfinek, Morten Sundbergnek. A férfi azonban nem csekkolt be a járatára, azóta sem találják.

Az Eltűnt Emberekért csoport úgy tudja, hogy a férfi jegyet még vett a reptér felé menő vonatra, és azóta Kispesten látták.

Morten kissé szenilis, ami azt jelenti, hogy néha elfelejti, pontosan merre is kellene indulni, azonban eddig többször utazott, méghozzá gond nélkül, emellett pontos útvonalterv is volt nála. Az 59 éves férfi szemüveges, 190 centi magas, mindkét alkarja tetovált, kisméretű kék bőrönd van nála. Eltűnésekor sötétkék nadrág, farmer és kék sapka volt rajta.

Bárki, aki az eltűnt személy jelenlegi tartózkodási helyével vagy eltűnésének körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a rendőrséget: a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait. Ingyenesen hívható a „Telefontanú” 06-80-555-111 zöldszáma.

 

Exit mobile version