Együttműködést színlelt és közben értesítette a rendőrséget az a csepeli nő, akit unokázós csalók hívtak fel 2018. március 20-án késő este azzal, hogy az unokája balesetet szenvedett, és pénzre van szüksége, hogy a kárt rendezze. Az idős asszony elmondta a telefonálónak, hogy van otthon spórolt pénze, mire a hívó közölte vele, hogy máris ott van érte, csak dobja le azt az erkélyről.
A csepeli asszonynak gyanús lett a hívás, így értesítette a rendőrséget.
A 20 éves budapesti R. Henrik a lakáshoz társaival együtt érkezett, akik egy autóból figyeléssel biztosították a pénz átvételét. A rendőrök a ház előtt elfogták a 20 éves csalót, valamint az autóban várakozó 29 éves budapesti F. Józsefet és a 19 éves, szintén budapesti L. Miriamot is.
Őket a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói csalás bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.