Visszakérdezett a biciklis, erre rálőtt az autós

nlc | 2018. Április 03.
Autós-biciklis vitának indult, de előkerült egy pisztoly, és lövés is dördült az Izabella utcában. A lövöldöző hamarosan bíróság elé áll fegyveresen elkövetett garázdaság miatt.

Fegyveresen elkövetett garázdaság miatt emelt vádat a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 21 éves B. Ferenc ellen, aki rálőtt egy kerékpárosra Budapesten, az Izabella utcában. A lövöldözés előzménye az volt, hogy az autóban ülő B. Ferenc és erősen ittas utasa a kocsi letekert ablakán keresztül hangosan szidták a biciklist, miközben elhaladtak mellette.

A kesztyűtartóból került elő a fegyver – Forrás: police.hu

A pirosnál a biciklis utolérte őket, és számonkérte rajtuk a korábbi viselkedésüket. Ekkor hangos veszekedés kezdődött, majd az erősen ittas utas kiszállt a kocsiból. Ekkor Ferenc a kocsi kesztyűtartójából elővette gázriasztó fegyverét, és a kocsi nyitott ajtaján keresztül úgy másfél méterről a biciklis irányába lőtt. A fiatal férfi a lövés után még azzal is megfenyegette a kerékpárost, hogy a következő lövéssel a fejét fogja eltalálni. Erre nem került sor, mert az utas ezt látva visszaszállt a kocsiba, és elhajtottak.

Exit mobile version