Járókelők közé dobtak egy tévét a harmadikról a Hollán Ernő utcában

nlc | 2018. Április 26.
Többen is voltak a járdán, de szerencsére senki sem sérült meg. A tévédobáló férfival már korábban is voltak problémák.

A járókelők közé dobtak a harmadik emeletről egy régi típusú, nagy televíziót a XIII. kerületi Hollán Ernő utcában szerdán – írja az Index. A hírportál úgy tudja, az incidens délután 5 óra körül történt, amikor rendszerint sokan vannak az utcán, a közelben ráadásul egy óvoda és egy iskola is van. A tévé szerencsére nem talált el senkit, pedig többen is voltak a járdán, amikor földet ért.

A lakók azonnal kihívták a rendőröket, akik 20 percen belül ki is érkeztek, de hiába mondták nekik, hogy a tévédobáló 40 év körüli férfi épp egy perccel az érkezésük előtt sétált el, az egyenruhások nem akartak utána menni. Ehelyett felvették a bejelentők adatait, és azt mondták, akkor jönnek majd ki ismét, ha a férfi újra dobálózni kezd.

Az Index szerint ugyanakkor az illető miatt már korábban is kihívták a rendőröket különböző okokból, sőt a házkezelőnek is jelezték már a gondokat. A lap úgy tudja, a férfinak mentális problémái lehetnek.

Exit mobile version