Érettségi 2018: „Kifejezetten könnyű volt” – így látja az érettségiző a magyarírásbelit

Sz.N. | 2018. Május 07.
Nemcsak Panni, de az osztálytársai is azt mondták, hogy az idei magyar középszintű érettségi feladatok nem voltak nehezek, legalábbis nekik. Az eddigi javítókulcsok alapján pedig úgy látja, hogy jól válaszolt a kérdésekre.

„Én úgy gondolom, hogy nem volt nehéz, és jól is sikerült a magyarérettségi”– mondta Orbán Panni az NLCafénak. Szerinte a tavalyi szövegértés sokkal nehezebb volt, az ideit könnyen megoldották, és a téma is jó volt.

Az érettségi legnehezebb része számomra az volt, hogy hosszú órákon keresztül kellett a fenekemen ülni, az nagyon nem volt jó, kifejezetten várom a holnapi matekot, mert a feladatmegoldással jobban telik majd az idő. A választható részeknél a hivatalos levelet és a Balázs Béla-mesét választottam, de a másik verziók sem voltak rosszak. A szövegértésnél kicsit túlságosan is alapos voltam, éppen csak végeztem a megadott időre, de nem akartam hibázni, ezért mindent kétszer is elolvastam, aztán a javításokkal is elment az időm, mert közben rájöttem, hogy a satírozás nem elfogadható…

A szövegalkotásnál a helyi orvosi rendelőről és a postáról írtam, egyszerűbbnek éreztem a hivatalos levelet, ezért választottam ezt, ráadásul tényleg van orvosolni való mind a rendelőnkön, mind pedig a kis postán. Tudtam, hogyan kell hivatalos levelet írni, gyorsan megvoltam vele. Az elemzésnél műfaji okokból választottam Balázs Bélát, egyszerűen azért, mert a próza közelebb áll hozzám, mint a líra. Leírtam a cselekményt, foglalkoztam a címmel, és gyorsan kiderült, hogy ez egy igencsak felnőttmese, tele párkapcsolati problémákkal, bántalmazással, maga a szöveg pedig nagyon agresszív hangvételű. Remélem, jól csináltam, a nem hivatalos javítások szerint nem írtam rosszakat. Mondjuk, az is igaz, hogy nekem már nincs igazi tétje az érettséginek, mert engem már felvettek, Hágába megyek tanulni, hotelmenedzsment szakra” – mesélte Orbán Panni az NLCafénak.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Holnap matematikából érettségiznek a diákok. Nemcsak Panninak, de mindenki másnak is nagyon szorítunk, és természetesen jövünk a megoldásokkal, ahogyan minden évben.

Exit mobile version