Beköpött egy nő autójába egy taxis Budapesten

nlc | 2018. Május 14.
Majd kiderült, hogy nem is rendelkezik érvényes engedéllyel.

Beköpött egy nő autójába egy taxisofőr Budapesten: a nő éppen a munkahelyére igyekezett, amikor elkövette azt a „hibát”, hogy átengedett maga előtt három gyalogost, és beengedett maga elé két autót is. A taxisnak ez annyira nem tetszett, hogy először dudálni kezdett, majd kiszállt az autójából, odament a nőhöz, és veszekedni kezdett vele, végül pedig beköpött az autóba a lehúzott ablakon keresztül.

A nőt, Lambovics Tündét teljesen sokkolták a történtek, de volt annyi lélekjelenléte, hogy lefotózza a bemocskolt autót, és a taxis kocsijáról is készítsen egy képet. A fotókat a Facebookra is feltöltötte, ahol már csaknem hétezren megosztották a bejegyzését.

Forrás: Facebook

Lambovics ezután a TV2-nek is nyilatkozott. A csatornának elmondta, hogy teljesen leblokkolták a történtek, annyira váratlanul érte, hogy valaki képes ilyesmire. A tévének az Országos Taxis Szövetség elnöke, Metál Zoltán azt nyilatkozta, a fotók csak hangulatkeltésre jók, szerinte ugyanis a taxisokra egyáltalán nem jellemző ez a fajta magatartás. A kép alapján ugyanakkor azt is megállapította, hogy a köpködő taxis nem rendelkezik engedéllyel. Metál azt javasolta a nőnek, hogy tegyen feljelentést a rendőrségen.

Exit mobile version