Év végi bizonyítvány: mit bizonyítanak a jegyek?

Bakóczy Szilvia | 2018. Június 15.
Ma vélhetően minden magyar diák megkapja a bizonyítványát. Az értékelés a legtöbb iskolában még mindig kimerül az osztályzatokban. De tulajdonképpen mit árul el egy ötjegyű skálán szereplő szám a gyerek összteljesítményéről?

Van egy tanár az országban (talán nem csak egy, de én egyről hallottam), aki év végén minden egyes gyereknek oklevelet ad valamiért. Az egyik diáknak a szorgalmáért, a másiknak a kitartásáért, megint másiknak az önzetlenségéért vagy épp az izgalmas töri-kiselőadásaiért jár elismerés. Nekem nem sok ilyen emlékem van. Én kizárólag jegyekre emlékszem, és utólag sok olyan érzésre, hogy azok nem fedték a valóságot, mert rosszabb vagy épp jobb osztályzatot kaptam, mint amit megérdemeltem. Szülőként mostanában még intenzívebben foglalkoztat a kérdés: ugyanis a legtöbb pedagógus részéről az a tapasztalatom, hogy a kritikai észrevételek sokkal könnyebben röpködnek, mint a dicséretek, ha pedig eljön az év végi értékelés, akkor tényleg az osztályzat az egyetlen visszajelzés. Mintha a tudás, a hozzáállás, az akarat és a kitartás, a saját korlátaink legyőzése, illetve az erősségeink az adott tantárgyon belül mind-mind kifejezhetőek lennének egyetlen számba sűrítve. Vagy ezek nem lényegesek? Ha netán mégis, miért ragaszkodunk még mindig ehhez az ősrégi formához? Vagy van, aki nem is ragaszkodik?

Gyakran meglepően kevés köze van egy-egy osztályzatnak a gyerekhez – mondta el a NLCafénak Érsek Rózsa nyugdíjas tanító, az Első nap az iskolában című könyv szerzője. – Vegyük Gerlóczy Márton esetét. Őt mindenhonnan eltanácsolták, holott kivételes tehetsége és érzékenysége van az íráshoz, aminek már gyerekkorában is kellett hogy legyenek jelei. Én reménykedem abban, hogy a bizonyítványok, amiket a pályafutásom során adtam, igazságosak voltak. Hosszasan elmélkedtem ugyanis minden egyes jegyen, és bevallom, szinte mindig a jobb osztályzatot adtam mindenkinek.” A szakember úgy érezte, ezzel bizalmat szavazott a gyereknek, mert a mai napig emlékszik, milyen rosszul esett neki gyerekként, amikor egy gyötrelmesen hosszú ideig készülő hímzésről nem hitte el a tanára, hogy azt valóban ő készítette. „Alsó tagozatban a mindennapos szóbeli visszajelzést sokkal fontosabbnak tartottam, mint magukat az osztályzatokat. A füzeteket például mindennap megnéztem, ezt úgy oldottuk meg, hogy magyarból is, matekból is két-két füzetük volt a gyerekeknek, ezeket cserélgettük velük. Amire csak lehetett, piros pontot, matricát, nyomdát adtam, utóbbit aztán a gyerekek kiszínezhették, és igyekeztem pozitív visszajelzéseket ráírni, amire csak lehetett. Nálam úgynevezett jóságtallérokat is lehetett gyűjtögetni, az órai munkáért zsetonok jártak, amiket persze be lehetett váltani piros pontra, ötösre.” Érsek Rózsa szerint a szülők gyakran kérdezték tőle: honnan tudják, hogy van-e valami probléma a gyerekkel? „Nekik erre azt válaszoltam, kérdezzék meg, hány tallért kapott a héten, abban minden benne van.”

Fejben dől el (Kép: Profimedia)

Felső tagozatban, illetve a gimnáziumban már lehetetlen lenne matricákkal operálni, az egytől ötig tartó skálára azonban így is akadnak alternatívák. „Előfordult, hogy tettem egy kísérletet, és úgy döntöttem év elején, mindenkinek ötöst adok a tanév végén, aki dolgozik – mondta ennek kapcsán az NLCafénak Pócsné Berkesi Zsuzsa középiskolai franciatanár. – Az előre garantált ötös kicsit sem rontotta a diákok teljesítményét, sőt. Elmúlt a stressz, végre felfogták a diákok, hogy nem a jegyért kell tanulni, és mindenki hozta a saját maximumát. Szerintem a szemöldök-összehúzás sokszor többet jelent, mint egy egyes. Egy dicséret pedig ezerszer többet, mint az ötös osztályzat. A magam részéről, ha tehetném, sosem osztályoznék. Problémának látom azt is, hogy az egyest sokan a megfélemlítés eszközeként használják. Szóbeli és részletes értékelésre lenne szükség, persze ebben a szinte minden szempontból elavult rendszerben ez csak egy utópia.”

Stressz a suliban… A szó hallatán is összerándul a gyomrom, azonnal eszembe jut például a rendszeres naplólapozgatás óra elején, a sok visszafojtott lélegzet, köztük az enyém is. Utólag sem látom, mi értelme volt mindennek, az én teljesítményemen legalábbis biztosan rontott a számonkérés véletlenszerű jellege. Egy verselemzésre kapott négyesből pedig egyáltalán nem tudtam meg, mennyivel többet kellene legközelebb elmondanom. De hogyan látja mindezt egy szülő?

Manapság még mindig sztereotípia a számokban való értékelés, pedig az alternatív pedagógiai irányzatok egy sor egyéb módszert kínálnak – mondta el Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolájának alapítója. – Egy szám nem sokat árul el a gyerek fejlődéséről, törekvéseiről saját magához képest. Nem fejezi ki például azt, hogy hogyan viselkedik egy közösségben, pedig ma már nem elsősorban a lexikális tudás a fontos, hanem az együttműködés, az alkalmazkodás képessége. Nem tartom jó gyakorlatnak azt sem, ha a motivációnak vagy épp a büntetésnek az osztályzás az egyetlen rendszeres formája. Egy gyerek nagyon nehezen érti meg, mit jelent az a mondás, hogy »Magadnak tanulsz, nem nekem.« Az ő kíváncsiságát, belső motivációját kell támogatni ahhoz, hogy elinduljon a tanulás útján. El kell fogadni, hogy nem mindenki lesz matekprofesszor, ugyanakkor lehet jó kertész, festő vagy épp író.”

A népszerű Jocó bácsi szerint a bizonyítványban szereplő jegyek mögött számos félreértés lappanghat. Egy kettes ugyanis egyáltalán nem jelenti azt, hogy a diáknak rosszak a képességei az adott tantárgyból. És fordítva: egy ötös sem jelent sok esetben mást, mint hogy tisztességesen bemagolta a gyerek a tananyagot. Hogy mi akkor a megoldás? Szerinte le kell ülni, és meg kell beszélni, hogy melyik szám mit takar pontosan.

És valóban. Hisz vajon mi, felnőttek nem várjuk el ugyanezt a főnökünktől?

Exit mobile version