Mit tegyen a mai szülő? Mit tanácsoljon a tizenéves gyerekének, aki szeretne húsz-harminc év múlva az „élet nyertesei” közé tartozni? Félek, hogy a mi fogalmaink a pénzkeresetről és szakmákról addigra elavulnak.
Nehéz konkrétan megmondani, mik lesznek a jövő munkakörei, és már nem is feltétlen a szűken vett szakmákban érdemes gondolkodni. A fiatalok akkor tudnak a leghatékonyabban készülni a jövőre, ha kiválasztanak egy-két kulcsterületet és abban képzik magukat. A jövővel kapcsolatban gyakran emlegetik az úgynevezett STEM képességeket (tudomány, technológia, mérnöki készségek és matematika); várhatóan ezek adják a jövő szakmáinak alapját. Érdemes odafigyelni egy másik betűszóra is, ez pedig a SMAC, vagyis: social (közösségi), mobile (mobilkommunikáció), analytical (adatelemzés) és cloud (felhőmegoldások) kezelésének képessége.
És mi az, amivel a készségek szintjén érdemes rendelkezni?
A választott alapkompetencia mellett olyan területek fejlesztését érdemes megcélozni, amik a gyors alkalmazkodóképességet támogatják. Fontos a logikus, strukturált gondolkodás, az olvasottság, a kommunikációs készségek, a kreatív problémamegoldás és a design-gondolkodás. Egyre több munkahelyen keresnek olyan munkavállalókat, akik mentálisan rugalmasak, képesek jobbító szándékkal megkérdőjelezni dolgokat, magas az érzelmi intelligenciájuk és van bennük hajlandóság az önreflexióra.
És mit tanuljon, mibe fektessen az, aki sok pénzt akar keresni, netán meggazdagodni?
A jó hír a fiatal generáció tagjainak az, hogy nem kell várniuk a kívülről jövő megoldásokra. Az új szakmákat sokszor ők találhatják ki saját maguknak. Egy ismert innovációs szakember, Peter Diamandis gondolata vezérfonál lehet a tervezéshez. Diamandis azt mondja, hogy a jövő legnagyobb üzleti lehetőségei a ma legnagyobb kihívásaiból adódnak. Ha ebből indulunk ki, akkor megjósolhatjuk, melyek lesznek a legjövedelmezőbb befektetési területek. Mondok néhány példát. Tudjuk, hogy világméretű probléma a rengeteg műanyag hulladék, ezért hulladékmentesítő mérnökre már most nagy szükség van. De fontos kihívás az emberek élethosszának, életminőségének fejlesztése is, az egészség helyreállítása helyett a fenntartható életvitel kialakítására koncentráló rendszerek kerülnek majd középpontba. Így nemsokára találkozhatunk egészségügyi mentorokkal, akik ebben segítenek. Lehet, hogy a távolabbi jövő szakemberei között megjelennek majd “személyi IT biztonsági szerelők”, “összpontosítási tanácsadók”, “kereskedelmi űrpilóták”, a 3D nyomtatás fejlődésével pedig “szerv- és testrész-készítők”.
Ezek szerint nem az az egyetlen, vagy fő trend, hogy robotok veszik át a munkánkat.
Nem mindent, és nem teljesen vesznek át. Nézzük azt a példát, hogy ma már vannak klinikák, ahol nem orvosok, hanem robotok műtenek. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az elaltatott páciens felett egy gépkar mozog, amely a milliméter törtrészének pontosságával dolgozik, ám a szomszéd szobából egy monitortól az orvos irányítja a robotkart. Utóbbi csupán kiküszöböli az emberi hibákat, a kézremegést például. A gép és az ember együttműködéséből egy pontosabb, biztonságosabb megoldás születik.
Nyilván lesznek eltűnő szakmák is. Melyeket gondolod ilyennek?
Sok szakmát érinteni fog az átalakulás. Lehet, hogy hamarosan el fog tűnni például a call centeres munkák nagy része, vagy legfeljebb speciális területeken marad meg, hiszen a mesterséges intelligencia szöveg- és képfelismerésben is egyre erősebb. Sok cég halad ebben az irányban, mert a munkaerőhiány már ma is kifejezetten nagy probléma.
Akkor mégiscsak robotok veszik majd át a munkánkat – legalábbis egyesekét.
Az igazság az, hogy többségük nem helyettünk dolgozik majd, csak mellettünk. Sok ipari nagyvállalat szakértője vélekedik úgy például, hogy a száz százalékos gépi gyártás nem valósulhat meg. Az emberre bizonyos területeken mindig szükség lesz. Itt viszont felmerül egy újabb nagy kérdés. Vajon azok a munkavállalók, akik kiesnek a munkaerőpiacról, el tudják-e látni az újonnan született munkaköröket?
Ha ez attól az oktatásrendszertől függ, amely nemhogy a jövőre, de a jelenre sem képes felkészíteni, akkor biztosan nem.
Valóban, az oktatási rendszernek már ma válaszokat kell keresni arra a kérdésre, hogy hogyan tudjuk átvészelni az átmenetet. De a kihívás kezeléséhez ennél több kell. Egy olyan világban, ahol a tanulás tizennyolc, vagy legfeljebb huszonéves korunkig tart, nincsenek túl jó esélyeink. Az egyetlen nyerő stratégia a folyamatos tanulás, felnőttkorban is. Különben hiába jönnek új szakmák, nem lesz, aki értsen hozzájuk.
Mi lesz a valós idejű emberi kapcsolatokkal?
Sokan tartanak az emberi kapcsolatok elsorvadásától, de ha úgy vesszük, ez tulajdonképp már megtörtént. Hány idős ember tölti egyedül az életét úgy, hogy nincs kihez szólnia? A technológia ebben az értelmezésben nemhogy elveszi az emberi tényezőt, inkább visszaadja egy olyan korban, amikor az embereknek nincs idejük arra, hogy elmenjenek a nagymamához.
Ma már a gyerekek sem mindig szaladnak le focizni, inkább egymás mellett ülve beszélgetnek egy csetszobában, vagy hálózatba kötve játszanak. Míg a magányos idős emberek szempontjából a technológia új távlatokat nyit, a mobil iránt rajongó gyerekeket ugyanez a technológia könnyen bezárhatja egy kétdimenziós világba.
Melyek azok a szakmai területek, amelyek már a mi életünkben eltűnhetnek, átalakulhatnak? Elsőnek a nem túl kvalifikált munkákra tippelnék.
Nem feltétlen azok. Szerződéseket például csodásan írnak meg algoritmusok, és vannak már olyan betegségek, amiket precízebben diagnosztizálnak a gépek az embernél. Egy algoritmus ugyanis gyorsabban és jobban tanul, mint az ember, hiszen nagyságrendekkel több adatot tud feldolgozni egységnyi idő alatt.
Az asszisztensi munkák szintén változni fognak, hiszen találkozókat már ma is képes megszervezni egy virtuális asszisztens.
Mesterséges intelligencia képes eredeti, egyedi művészeti alkotásokat, festményeket is létrehozni. Ettől persze nem fog eltűnni az életünkből az önkifejezés vágya, sem az emberi művészeti tevékenység. Csak fontos tudnunk, hogy rengeteg olyan területen jöhet nagy változás a jövőben, amire nem is gondolnánk. Jelenleg a folyamatnak abban a szakaszában vagyunk, ahol a technológia egyre kifinomultabb módon válik az életünk részévé. Kiterjesztett tehetséget, további lehetőségeket ad az embernek. Természetesen ahhoz, hogy jól tudjuk integrálni ezeket a vívmányokat, nagy szükség van az érzelmi intelligenciánkra és a nyitottságunkra is.
Amit egyre inkább elavultnak érzek még a munkavégzés módjában, az az időpazarlás. Az, hogy megpróbálunk nyolc-tíz órán át folyamatosan koncentrálni, sok helyen végig ülve, monitor előtt, miközben tudjuk, hogy képtelenség ennyi időn át – még rövid szünetekkel is – minőségi munkát végezni. Emellett reggelente mindenki beutazik, délutánonként meg vissza, aminek szintén nem minden munkakörben van értelme.
Igen, egyre több helyen ismerik fel ezt, így komoly trend a távmunka bevezetése. Ahogy az élet más területein, úgy itt is egy ideális egyensúlyt kellene beállítani. Az embereknek szükségük van arra, hogy időnként közösségben, valós emberi környezetben legyenek, ezzel új, személyes impulzusokat kapjanak. De egyetértek azzal, hogy kellenek otthoni, vagy akár kávézós, parkban dolgozós, koncentráltabb napok. Az ingázás mérséklésével sok időt, pénzt, rezsiköltséget takaríthatnak meg a cégek. Egy átlagos munkavállaló ma napi egy órát utazik Budapesten belül a munkahelyére. Ez heti átlag öt, havi húsz óra. Egy hónap alatt tehát egy fél munkahétnyi időt töltünk munkába járással – és ez csak a városon belül dolgozóknál ennyi. Ennek az időnek egy részét valóban érdemes lenne inkább hasznos tevékenységgel vagy éppen pihenéssel tölteni.
Visszatérve az oktatásra: a pedagógusok mikor fogják utolérni saját diákjaikat digitális téren?
Ahogy ma képezik őket a felsőoktatásban, úgy ez egyszerűen nem lehetséges. Persze, a történelem nem változik, így a történelemlecke sem nagyon, de hogy hogyan tanítunk, hogy mivel lehet lekötni a fiatalok figyelmét, annak nagyon is alakulnia kell. Szerintem a tanárok nem tudják utolérni a diákokat, de nem is biztos, hogy szükséges. Az oktatás mikéntjének és a tanár szerepének kellene megváltoznia.
A tanárnak nem kell mindent jobban tudnia a digitális világban, inkább mentorként kellene működnie.
Nála van sok tudás és tapasztalat, meg tudja mutatni a diákoknak, hogy mit kell megtanulni, milyen problémákat kell megoldani. Vagyis a jövő pedagógusa a kereteket és a tartalmat adja a fejlődéshez, míg a tanítványai önállóan, proaktívan dolgoznak különféle feladatokon, kísérleteken. Ez sokkal izgalmasabb tanulási modell, mint ülni és hallgatni negyvenöt percen át. És… miért ne lehetne, hogy a tanulás digitális eszköztárát egy bizonyos korosztály felett maguk a diákok is befolyásolhassák, fejleszthessék?
Nem lesz szükség lexikai tudásra?
A lexikális tudásnak nagy jelentősége van, mert alapvető referenciapontok nélkül nehezen tájékozódik az ember. Fontos tudnunk, hogy az emberiség milyen megtapasztalási folyamatokon van már túl, mire építhetünk, milyen tudományos modellekkel dolgozhatunk… és így tovább.
Kell, hogy legyen rálátásunk a világra, értsük az összefüggéseket, birtokoljuk a megfelelő szókincset, hogy kifejezzük magunkat. Emellett ugyanakkor felértékelődik az alkalmazott tudás jelentősége.
Pitagorasz tételének ismerete önmagában nagyon kevés, ha fogalmam sincs, milyen konkrét helyzetben, és hogyan tudom bevetni.
Te, személyesen mit tartasz a modern kor legégetőbb kihívásainak?
A környezetszennyezést, az éhínséget, a biztonságérzet hiányát valamint egymás elfogadásának hiányát – ami egyébként a biztonságérzet hiányából adódik.
Van egy foglalkozás, aminek biztos, hogy mindig lesz jövője, ez pedig a jövőkutatóé.
Nem lehet megmondani, milyen lesz a jövő, csupán domináns mintázatokat lehet keresni. Azok a szakemberek, akik aktívan foglalkoznak a jövő nagy kérdéseivel, talán kicsit többet látnak előre abból, ami a világban történik. De ezt sem szabad túlértékelni.
És nem sajnálod, hogy bizonyos újításokat, amikről az átlagnál több információd van, te már nem élhetsz meg?
Én elégedett vagyok azzal a korral, amiben élek – a fejlődést nem lehet, és nem is jó siettetni. Mi, európaiak és magyarok viszonylag biztonságos korban és helyen élünk ezen a földtekén, ráadásul jómódban, ha a világ összes térségét vesszük viszonyítási alapul. Szóval ez egy nagyon izgalmas kor, ha ügyesek vagyunk, jó lehetőségeket tudunk teremteni magunknak és a gyerekeinknek. Magam nem vagyok radikális technológiafüggő, hiszem, hogy a technológia van az emberért, és nem fordítva. Persze az volna jó, ha csak olyan megoldások és csak olyan időzítéssel jelennének meg a piacon, amik ezt az elvet támogatják. Amik segítenek abban, hogy az emberek jobban, boldogabban, kiegyensúlyozottabban éljenek. De ne mindenáron. Szerintem fontos feladatunk, hogy minél több mindent tovább vigyünk, ápoljunk és életben tartsunk abból a hihetetlen gazdag világból, amit az emberiség létrehozott.
Nemrégiben hetven településről több mint száz gimnázium csapata vett részt a Telekom/T-Systems által meghirdetett „LEGYÉLTEIS! Alkotó.Elme” elnevezésű versenyen, ahol például régi fotókat kellett újraéleszteni, híres festményeket reprodukálni, kémiai reakciót rögzíteni, focibajnokságot modellezni, bemutatkozó videót készíteni. „Mindenképp megéri minőségi energiát és időt fektetni abba, hogy a felnövő generáció meg tudja mutatni magát, megtanuljon új keretek között gondolkodni. Szükségük van inspirációra ahhoz, hogy elkezdjék használni a birtokukban lévő tudást és digitális eszközöket. Az az ideális, ha tanárok és diákok együtt teszik ezt. Ez jó példa arra, hogy a gazdaság szereplői is tudnak hatni a fiatalok képzésére ebben a gyorsan változó környezetben.”