Tizenhét év bujkálás után Mexikóban fogtak el egy emberölési kísérlet miatt körözött magyar férfit – írja a Police.hu.
B. Balázs 2001 szeptemberében tört be társaival egy budai szálloda egyik szobájába, hogy onnan értékeket lopjon, a hotel alkalmazottjai azonban rajtakapták, és megpróbálták a helyszínen tartani őket. B. Balázs ekkor elővett egy kést, és három embert is megszúrt, megvágott vele. Ezután elmenekült.
A rendőrök aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete miatta nyomoztak az ügyben, és nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak a férfi ellen, de eddig nem akadtak a nyomára.
Fél évvel ezelőtt azonban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Alosztálya olyan információhoz jutott, miszerint a férfi feltehetőleg Mexikóban tartózkodik, ahol álnéven egy építési vállalkozás egyik vezetőjeként dolgozik. A célkörözési egység kapcsolatba lépett a mexikói hatóságokkal, akik június 27-én Veracruz városában el is fogták a férfit. A rendőri szervezetek közötti kapcsolattartásban és a mexikói műveleti tevékenység koordinálásában közvetítőként az FBI járt el.
B. Balázst augusztus 1-jén szállították vissza Magyarországra, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, és folytatták a korábban felfüggesztett eljárást.