Harminchat vagyok, nő vagyok, és talán természetes, hogy egyre többet foglalkozom a gondolattal, ha esetleg úgy hozná a sors, vajon milyen édesanya válna belőlem, az új szerep hogyan alakítaná át az életem, min változtatnék, miről mondanék le, és mi lenne a fontos. E gondolatmenet végére rendre eltévedek, mert nemcsak a bizonytalanság, hanem félelem is dolgozik bennem, hiszen a szűk környezetemben szinte kivétel nélkül azt látom, hogy a gyermek a nő „feladata”, sőt nem egy ismerősöm vallja, „magának szült”. Tudom, a szélsőséges prekoncepción túl számtalan működőképes forgatókönyv létezik, a pozitív mintákba kell kapaszkodni – ilyen az új-zélandi miniszterelnök példája, aki egy ország éléről ment szülni, és azt is felvállalja, hogy kemény csatákat vív a bűntudattal. Jacinda Ardern (38) hat héttel első gyermeke, Neve Gayford megszületése után, augusztus 2-án újra munkába állt – és őszintén mesélt szülői tökéletlenségről, munka és család összehangolásáról.
Jacinda Ardern és párja, Clarke Gayford kislányukkal, Neve Gayforddal – Fotó: Getty Images
Jacinda Ardern a második nő vezető, aki hivatali ideje alatt szült. Benazir Bhutto pakisztáni miniszterelnök volt az első 1990-ben.
„Simán előfordulhat, hogy egy sajtótájékoztatón lesz rajtam egy kis büfi” – nyilatkozta az újságíróknak, akikkel azt is megosztotta, hogy a családjával mindent megtesznek azért, hogy „ez az egész” működni tudjon. A fiatal politikus tavaly októberben lépett hivatalba, és olyan kormányzást ígért, ami „visszahozza a kedvességet”. Terhességét januárban jelentette be, és azonnal hozzátette, nem ő lesz az első nő, aki munka mellett babázik. „Nem állítom, hogy ugyanazok a körülményeim, mint a legtöbb nőnek” – hangsúlyozza, ami nemcsak a karrierjére vonatkozik, de családjára is: párjával, Clarke Gayforddal (40) ugyanis úgy döntöttek, nem fizetnek babysittert, a férfi marad otthon a babával.
„Természetesen jó lett volna még egy kis időt tölteni otthon, de hát a körülményeim nem mindennapiak.” A politikus nem rejti véka alá, a kettős szerep benne is bűntudatot ébreszt, de tudja, a nők életében ez a teher bizonyos mértékben mindig jelen lesz: ha valami nagyobb hangsúlyt kap az életükben, biztos ott lesz a tudat, hogy ezzel feláldoznak valami mást. Éppen ezért tartja fontosnak nőként, anyaként, politikusként, hogy vezetése során megtalálja a módját annak, hogy felszabadítsa a nőket a bűntudat terhe alól. Szeretné, ha az ország eljuthatna odáig, hogy minden nő képes legyen élete nagy kérdéseiben úgy dönteni, hogy bűntudat helyett elégedettséget érezzen, és tudja, legjobb tudása szerint áll helyt otthon és a munkában.
A riporterek kérdéseire elmondta, tisztában van azzal, hogy anyaságát hatalmas médiaérdeklődés övezi, de reméli, eljön majd az idő, amikor mindaz, ami vele történik, nem számít majd különlegesnek. „A történetemmel egy teljesen hétköznapi jelenség került az érdeklődés középpontjába, amin minden szülő keresztülmegy. Elfogadom, hogy ekkora figyelmet kap a történetünk, hiszen tudom, mindez nem megszokott. De egy nap az lesz.”
A politikusnő arra kérte a fotósokat, hogy ne készítsenek képet róla és kislányáról a parlamentben, ahol nem ő lesz az első édesanya, aki babával mutatkozik, legalább öt döntéshozóról tudni, aki a szoptatásról sem mondott le.
forrás: nytimes