Az ENSZ 2018-as felmérése szerint a finnek a legboldogabbak a világon. Ugyanakkor a finnek közül sokan nem értenek egyet ezzel, depresszióra, alkoholizmusra és a hosszú, sötét telekre hivatkozva. Mi a véleménye erről az ellentmondásról?
Petri Tuomi-Nikula: Ha a finnek valamit nem szeretnek, az az öndicséret. Ezért aztán a boldogságról szóló felmérés nagy vitát kavart. Az alkoholizmust és a depressziót tekintve Finnország a középmezőnyben helyezkedik el. Igaz, hogy novembertől februárig hideg és meglehetősen sötét van, de ennek nem sok köze van a boldogsághoz. A boldogságot például a nemek közötti egyenlőség, az egy főre eső GDP, a megélhetés, a tiszta természet, a működő egészségügyi ellátás, az oktatás színvonala, illetve a gyermekek után járó szociális ellátás befolyásolja. Tény, hogy mi, finnek sikeresnek számítunk ezeken a területeken. Van még valami, ami nem szerepel ebben az indexben, de amit szeretnék nagyon aláhúzni, ez pedig az úgynevezett társadalmi, kapcsolati tőke (social capital), ami Finnországban a legmarkánsabb.
Petri Tuomi-Nikula 2016 és 2018 között volt Finnország budapesti nagykövete. Kälviäban született 1951. január 12-én. Politikatörténetből és politológiából diplomázott a Helsinki Egyetemen. Öt évig Finnország római nagykövete volt. Hosszú diplomáciai pályafutása mellett újságírói tapasztalata is van. Nős, felesége szülész-nőgyógyász. Egy felnőtt gyereke van.
Mit jelent ez pontosan?
Bizalmat. Mert amikor megkérdezik a finneket, hogy bíznak-e a politikusaikban, rendőreikben, hivatalnokaikban, bankáraikban, bíznak-e egymásban, akkor igennel válaszolnak, akkor is, ha a politikusokkal például nem mindenben értenek egyet. Hisznek abban, hogy a politikusok nem hazudnak, hogy jót akarnak az országnak. De hadd mondjak egy hétköznapi példát is: ha elveszíti valaki a pénztárcáját Helsinkiben, bízhat benne, hogy még aznap visszakapja, benne a pénzével.
Petri Tuomi-Nikula finn nagykövet (Fotó: Hernád Géza)
A három évvel ezelőtt kirobbant menekültválság sem rengette meg az emberek bizalmát?
Nem mondhatnám. Meglehetősen sok pénzt invesztáltunk a bevándorlók integrálásába, a folyamat pedig sikeresnek tekinthető. Egyébként is, Helsinkiben a lakosság több mint tíz százaléka Finnországon kívül született. Jövőre lesznek nálunk a választások, a migráció pedig egyáltalán nem szerepel a kampánytémák között. A politikai agendában más, ennél fontosabb témák szerepelnek, ilyen például az egészségügy reformja.
Az erős bizalom részben annak is köszönhető, hogy a finn nemzet az egyik, ahol a legrégebbi hagyománya van a demokráciának?
Bizonyosan. A finn demokratikus rendszer több mint száz éve működőképes, ami miatt a finneknek minden okuk megvan rá, hogy higgyenek egymásban és az országukban. Nem csak a nőknek adtunk Európában elsőként szavazati jogot, 1906-ban mi választottunk először nőket parlamenti képviselőnek. Az alkotmányunk 1917-ben született, és azóta tartalmilag nem nagyon változott. És Finnországban a mai napig független, szabad sajtó és független igazságszolgáltatás van, ami minden finn állampolgárnak fontos és – a hagyományok értelmében – így is természetes.
Közel három évet töltött nálunk nagykövetként. Milyennek ismerte meg a magyarokat a bizalom szempontjából?
A magyarok melegszívűek, de talán egy kicsit tartózkodóak. Ebben hasonlítunk egymásra. Nehéz sztereotípiák segítségével leírni őket, mert az ország különböző részein élők nagyon mások. A nemzetközi életet élő budapestiek nagyon messze lehetnek a kis falvak lakóitól. Ebben a tekintetben is hasonlítanak a finnekre.
Mi volt az, ami leginkább meglepte velünk kapcsolatban?
Az, hogy bizonyos körökben megkérdőjelezik a finn-magyar nyelvrokonságot. Ez úgy tűnik, a magyar tudományos köröket is meglepi. Igaz, hogy genetikai értelemben nem vagyunk rokonok, de a nyelvrokonság tudományosan bizonyított tény.
Ön szerint mi a legnagyobb különbség a finnek és a magyarok között?
Ha általánosítunk, talán azt mondanám, hogy a finnek racionálisabban viszonyulnak a dolgokhoz, a magyarok pedig inkább érzelmi alapon. A magyarok család-centrikusabbak, Magyarországon a család fogalmát tágabban értelmezik, mint Finnországban.
Visszatérve a nemzetközi boldogságindexre, állítólag a finn boldogság egyik titka az úgynevezett sisu, ami egyfajta belső erőt, pluszkitartást jelent. Ennek van bármilyen valóságalapja, vagy inkább csak egy régi legendáról van szó?
(Nevet.) A sisu az a szándék és képesség, hogy akkor is megoldást keresünk egy problémára, ha a siker nem garantált. Ez makacsság is. Nyilvánvaló, hogy enélkül a finnek nemzetként nem boldogultak volna ilyen zord körülmények között.
Apropó zord környezet, hogyan vészelik át a finnek a hosszú, hideg és sötét téli hónapokat?
Télen közelebb húzódnak egymáshoz. A karácsony időszaka és a hótakaró fényt hoz a téli sötétségbe. A családok és baráti társaságok ilyenkor gyakran találkoznak. Gyertyát gyújtunk és glögit (fűszeres forralt bort) iszunk.
Fotó: Hernád Géza
Beszélgetésünk elején említette a nemek közötti egyenlőséget, aminek a finneknél régi hagyománya van. Gondolom, ez azt jelenti, hogy a gyermeknevelés terhét is egyenlően osztják el a párok.
Mi sem természetesebb ennél. Finnországban a családi életben nagyon fontos és aktív szerepet játszanak a férfiak, akik a gyermekük születésekor kilenc hétig fizetett szabadságot kaphatnak. Ez egyébként nem finnspecifikus jelenség, az észak-európai országokban is ugyanez a helyzet. De erről eszembe jut egy történet. Amikor tíz évvel ezelőtt hazatértem Rómából Helsinkibe, feltűnt, hogy péntek délután az éttermekben a legtöbb asztalnál nők ülnek. Kettes-hármas csoportokban ettek, ittak, beszélgettek. De akkor ki van otthon a gyerekekkel? – jutott eszembe azonnal. A válasz az, hogy természetesen a férfiak. Akik között egyébként sokan a lehető legnagyobb természetességgel mondják magukról, hogy ők feministák. Én is annak tartom magam egyébként, aminek számos oka van. Az egyik, hogy attól, hogy a feleségemmel egyenjogúak vagyunk, én nem leszek kevesebb.
Ez a hozzáállás azt is feltételezi, hogy a feleségének nem kellett feladnia az orvosi karrierjét, az ön elvárásai miatt legalábbis.
A feleségem egész életében szülész-nőgyógyászként dolgozott. Most éppen Helsinkiben él, én pedig Budapesten. Hol az egyik, hol a másik városban találkozunk, néha pedig egy harmadik országban van randevúnk. (Nevet.)
Úgy tudom, a finnek általában nyolc órát dolgoznak egy nap, a többi idő a pihenésé, családé, hobbiké.
Igen, ez így van, annak ellenére, hogy sokan hazaviszik a munkát a laptopjukkal, a többség nyolc órát dolgozik. Így valóban elegendő idő jut a családra és a szabadidős tevékenységekre.
Az északi országok híresek az úgynevezett just enough filozófiáról, ami lefordítva azt jelenti: épp elég. Ez a napi beszerzésekre ugyanúgy vonatkozik, mint általában a vásárolgatásra. Finnországban a mai napig jellemző ez a fogyasztáshoz való hozzáállás?
Azt hiszem, éppen olyan átmeneti korszakot élünk, amikor az életmódot tekintve az „épp elég” életfilozófiára törekszünk. Ennek az alapja a környezettudatosság, ami nagyon mélyen gyökerezik a finn társadalomban. Leginkább a klímaváltozás aggaszt bennünket, de nagyon lelkesek vagyunk az újrahasznosításban is.
Fotó: Hernád Géza
Beszéljünk egy kicsit az oktatásról, annál is inkább, mivel a nemzetközi PISA-teszteken a finn diákok rendszeresen az élbolyban szerepelnek. Ön szerint mi ennek az oka?
Mindenekelőtt hadd szögezzem le, hogy bár az oktatási rendszerünk jó, nem tartjuk tökéletesnek. Igyekszünk állandóan fejleszteni, hogy megfeleljünk a társadalmi változásoknak, kihívásoknak. Finnországban az oktatásra fordított állami támogatás nemzetközi mércével mérve is igen magas. De talán ennél is lényegesebb, hogy a tanári hivatást mindenki részéről nagyfokú tisztelet övezi. Ez az egyik legkeresettebb szakma, a tanári szakokra tízszeres túljelentkezés van az egyetemeken, ami azt is jelenti, hogy a legkiválóbb talentumú, legmotiváltabb emberek tanítják a gyerekeket. A fizetések valamelyest az átlagkeresetek fölött vannak, de ez a tanárok feladatkörétől és a munkában eltöltött idejétől függ. Egy öt-tízéves munkaviszonnyal rendelkező pedagógus körülbelül havi bruttó 3500 eurót keres. (Ennek körülbelül a hetven százaléka jelenti Finnországban a nettó fizetést. – a szerző.) Hosszasan lehetne sorolni még a szempontokat, amik miatt szerintem sikeresek vagyunk az oktatás terén, de szerintem a legérdekesebb kérdések egyike az, amivel kezdtem, hogy miért tisztelik nálunk ennyire a tanárokat? Finnország függetlensége a finn nyelvre, kultúrára és művelődésre épült. (Finnország sokáig Svédország, majd Oroszország fennhatósága alá tartozott – a szerző.) Az oktatásnak kulcsszerepe volt az ország függetlenné válásában.
Úgy tudom, a sikernek része az is, hogy a tanárok teljes szabadságot élveznek a munkájukban.
Valóban. Az általános alaptanterv keretein belül a tanárok döntik el, milyen módszerrel, milyen tankönyvekből tanítanak. Az oktatás színvonalát állami és regionális szinten is ellenőrzik, de a magyarhoz hasonló szakfelügyelői rendszer Finnországban nem létezik.
Mekkora egy átlagos osztály Finnországban?
Az általános iskolában átlagosan húszfős. Nemcsak emiatt, hanem általánosságban is igaz, hogy a tanárok kevésbé leterheltek, mint más országok pedagógusai.
Ugyanez igaz a diákokra is?
Igen, az elsős és másodikos diákoknak tizenkilenc órájuk van hetente, a nagyobbaknak átlagosan huszonöt. A nemzetközi összehasonlítások alapján a leckéjük is kevesebb.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a finn iskolában minimális stressz éri a diákokat?
Hadd mondjak erre először egy személyes példát. A lányom tizenhárom éves volt, amikor Londonban éltünk. Megkérdeztem tőle, mi a legnagyobb különbség a finn és az brit iskola között? Mire ő azt mondta: amikor van egy problémám a finn iskolában, simán odamegyek a tanáromhoz, valahogy így: „Figyelj, ez a feladat nem megy, légyszi, segíts!” Londonban, ha elakadok, ezt mondom: „Mrs. Jones, elnézését kérem, nagyon sajnálom, de nem értem teljesen ezt a feladatot, lenne szíves, ha nem gond, segíteni!” Vagyis a kapcsolat náluk sokkal formálisabb, ezért a diákok Angliában például sokkal félénkebbek. De visszatérve a stresszre, nálunk a gimnáziumi felvételi az általános iskola utolsó éveinek átlaga alapján történik. Hacsak az általános iskolában nem pályáztak például zenei vagy sporttagozatra, ez az a kor, amikor a diákok először szembesülnek versenyhelyzettel.
Amikor tizennégy évesek?
Tizenhat. Finnországban ugyanis hétévesen kezdhetik a gyerekek az első osztályt, és kilenc évig mindenki általános iskolás.
Fotó: Hernád Géza
Magyarországon az utóbbi években folyamatosan nő az igény az alternatív iskolák iránt.
Nálunk nincs ilyen tendencia, mert az állami iskolákban is rengeteg alternatíva közül lehet választani.
Gondolom, így a beiratkozást nem előzi meg hosszas keresgélés.
Finnországban az emberek általában a lakóhelyükhöz legközelebbi iskolát választják. Ennek az oka az, hogy gyakorlatilag nincsenek különbségek az iskolák között. A család szociális-gazdasági helyzete sem befolyásolja a gyermekek iskolai előmenetelét. Senkit nem engedünk leszakadni. Nálunk egyébként a tanév már augusztus közepén elkezdődött. Ha valamiről észre lehet ezt venni, az az autósoknak szóló közlekedési kampány. A gyerekek ugyanis Finnországban első osztályos koruktól kezdve önállóan – gyalog, biciklivel vagy busszal – járnak iskolába.
Hamarosan hazatér. Milyen érzésekkel hagy itt minket?
Kiváltságnak érzem, hogy itt élhettem, dolgozhattam. Budapest egy gyönyörű nagyváros, széles körű kulturális kínálattal. Kifejezetten szerettem volna ide jönni, mert mindig is érdekelt a magyar kultúra. A magyaroknak és a finneknek van egy közös titkuk, ez pedig a nyelvrokonságból eredő régi és láthatatlan kapocs. Ezért is lehet az, hogy a finnek testvérükként tekintenek a magyarokra, és Magyarországon mindig barátságos a finnek fogadtatása.
Mik a tervei a következő évekre?
Szeptemberben vár még rám néhány feladat a Külügyminisztériumban, de az év végén nyugdíjba megyek. Ami persze nem jelenti azt, hogy a tudományos élettől is vissza fogok vonulni.