Elhunyt P. Szabó Ernő művészettörténész, újságíró

MTI | 2018. Szeptember 11.
Hatvanhat éves volt.

Hatvanhat éves korában elhunyt P. Szabó Ernő újságíró, művészettörténész az Új Művészet című folyóirat vezető szerkesztője – tudatta a lap szerkesztősége kedden az MTI-vel.

P. Szabó Ernőt hosszan tartó betegség után szeptember 9-én érte a halál. Mint írják, betegségét mindvégig derűvel és méltósággal viselte, utolsó napjaiban is aktív munkatársa volt a folyóiratnak.

Nemcsak lapunk megújulásának egyik legfontosabb kezdeményezőjét, fáradhatatlan szervezőjét, remek írások szerzőjét vesztettük most el, hanem egy minden humánus és művészeti érték, jelenség felé nyitott, értelmes párbeszédekre mindig kész művészettörténészt és újságírót, kiváló embert

– olvasható a szerkesztőség közleményében.

Mint írják, P. Szabó Ernő Szarvason született 1952. augusztus 3-án. Újságírói pályája során írt a Hajdú-bihari Naplóba, a Pest megyei Hírlapba, a Magyar Ifjúságba, dolgozott a Budapest folyóiratnál, majd a Nők Lapjánál is. Négy évig vezette az 1991-ben alapított Új Magyarország kulturális rovatát, 1995-től publikált a Magyar Nemzetben. Ugyancsak 1991, a lap indulása óta az Új Művészet főmunkatársa, szerkesztője, majd vezető szerkesztője volt.

Kismonográfiát írt Móder Rezső szobrászművészről, Haris László és Tóth György fotóművészekről, Polgár Rózsa textilművészről, életútinterjú-kötetet publikált Mengyán András képzőművész és Ingo Glass szobrászművész pályájáról. Egy kicsi együtt repülés címmel jelent meg 2014-ben a kortárs magyar művészettel foglalkozó interjúkötete, 2015-ben Férfi, esőben, 2017-ben A megsemmisített labirintus címmel látott napvilágot cikkeiből, tanulmányaiból készült válogatás – áll a közleményében.

Pexels

Exit mobile version