Mindennapi korlátok, amiket észre sem veszünk

nlc | 2018. Október 29.
Vajon hány olyan dolog van, amit el tudnál intézni sorban állás nélkül, ám te mégis a hagyományos megoldásokhoz ragaszkodsz?

Míg a legfiatalabb korosztály számára teljesen egyértelmű, hogy az online világ olyan kapukat nyit meg, amelyekkel időt és energiát spórolunk, addig az idősebbeknek meg kell tanulniuk használni és kihasználni a digitális élet előnyeit. A felnőttek nagy része – attól függően, hogy milyen digitális korszakban szocializálódott – rendszeresen használja azokat a technikai újításokat, amelyeket megszokott és akaratlanul is az élete részét képezik. A legegyszerűbb példa erre a mobiltelefon, a csoda, hogy bármikor, bárkit, bárhol elérhetünk. Míg az idősebbek is előszeretettel nyúlnak a készülékekhez, hogy akár videó hívással kapcsolódjanak az internethez, feltéve ha erre az unokák megtanították. Ám talán ez az egyetlen olyan vívmány, amit egyszerűen befogadunk.

A gyakorlat azt mutatja, hogy a megszokott dolgokat nehezen engedjük el és a jól bevált módszereket nem cseréljük le szívesen. Még akkor sem váltunk önként, ha erre komoly érvek szolgálnak, mint például az időtakarékosság vagy az, hogy sokkal egyszerűbben elintézhetünk valamit, ha sorban állás helyett, néhány mondat bepötyögésével cselekedhetünk. Van, hogy a körülmények kényszerítenek arra, hogy váltsunk, ilyenkor jó esetben megtanuljuk, hogy a digitális nyitás nem az ördögtől való, hanem ha okosan használjuk, minket szolgál.

A telefonunk segítségével manapság szinte mindent elintézhetünk – akár hívás nélkül is. Az internethez kapcsolódva jobbnál jobb applikációk segítenek abban, hogy bevásároljunk és az otthonunkban fogadjuk az árut, segítenek abban, hogy sorban állás nélkül befizessük a számláinkat vagy épp bediktáljuk az óraállást, és abban is minket szolgál az internet világa, hogy az amúgy is húzós időbeosztásunkat tartani tudjuk. Sőt az egészségünket is figyelik már sajátos alkalmazások, ha éppen azt szeretnénk.

Mivel az érzelmeink talán a legfontosabbak az életünkben, nem meglepő, hogy a kapcsolattartás miatt ragaszkodunk legjobban a netes lehetőségekhez. Míg néhány évtizeddel korábban elképzelni sem tudtuk, milyen lehet úgy élni, hogy a szeretteinket bármikor láthatjuk egy gombnyomással, manapság ez teljesen természetes és nélkülözhetetlen hozadéka a technikai fejlődésnek. Ma egészen biztosan korlátként élnénk meg, ha elvennék tőlünk ezt a lehetőséget, ám abba nem feltétlenül gondolunk bele, mi magunkat vajon miben korlátozzuk, ha az online létet vesszük alapul. Persze az is érthető, ha előítéletekkel vagyunk azok felé, akik nem tudnak egyetlen pillanatra sem megválni a mobiljuktól, ám jó esetben az, hogy ott intézzük a dolgainkat, még nem jelenti, hogy függők lennénk. Inkább azt mutatja, hogy felismertük, hogy minden szempontból jövedelmező, ha az okos megoldásokat kipróbáljuk. Ha pedig megtaláltuk bennük azt, ami segít a mindennapi korlátainkat átugrani, ki is használjuk őket.

Kapcsolódó

„A saját időmet adom cserébe”- az internet tiltása helyett közös programok a gyerekkel

„Az önismeret bizonyos érettség eléréséhez köthető” – Meskó Norbert evolúciós pszichológust kérdeztük

Exit mobile version