Ugyan, hol is lenne a legendás francia szellem a pazar élcek, szarkasztikus sziporkák, találó aforizmák, elmés visszavágások, buja szóvirágok, jelentőségteljesen visszhangzó megállapítások és egyéb emlékezetes bemondások nélkül?! Valószínűleg sehol, szóval nem csoda, hogy még a legvéresebb jakobinus terror dühöngésének idején, a vérpad fenyegető közelségében is született néhány maradandó értékű utolsó mondat, miközben olyan lendületes ütemben csapkodtak a nyaktilók, hogy azért talán már dr. Joseph-Ignace Guillotinnak (aki egyébként a közhiedelemmel ellentétben nem volt a hasonló néven is emlegetett praktikus szerkezet feltalálója, csak javasolta a bevezetését, illetve nem is fejezték le vele, csak majdnem) is járt volna némi jogdíj.
- Marie Antoinette (aki persze nem volt született francia) állítólag az izgalmas mélységeket rejtő „Ne haragudjon, uram, nem szándékosan tettem” mondattal búcsúzott az árnyékvilágtól, miután véletlenül rálépett hóhéra lábára.
- Jacques Pierre Brissot girondista vezető az „Inkább halál, mint szolgaság, ez a franciák jelszava!” rigmus skandálásra biztatta ugyancsak kivégzésre váró embereit, akár egy jobban sikerült futballmeccsen.
- A forradalom eszméjéért eleinte lelkesedő, görögös ívű verseket jegyző költő, André Marie Chénier, akit a nép ellenségeként ítéltek halálra, csupán annyit közölt az egybegyűltekkel, hogy nem hagy semmit az utókorra, majd megérintette a homlokát (más források szerint a szívét), és hozzátette: „Pedig itt még volna valami”.
- Malesherbes, a nagy tekintélyű, már csak kötelességtudatból is királypárti államférfi a vesztőhelyre menet állítólag megbotlott egy kőben, és így mormogott maga elé lemondóan: „Ez rossz előjel. Egy római polgár már visszafordult volna az én helyemben.”
- „Óh, szabadság, miféle szörnyűségeket követnek el a nevedben?!” – Madame Roland, a forradalom és a felvilágosodás elkötelezett híve, a girondisták fejedelemasszonya, a művelt polgárlány szemlátomást őszintén meglepődött azon, hogy a derék polgártársak nem Rousseau, Voltaire, Montesquieu és Plutarkhosz munkásságát egyaránt érintő nyilvános kerekasztal-beszélgetésre invitálták, hanem a saját kivégzésére.
- Marie Antoinette egykori bizalmas barátja, Armand Louis de Gontaut, Biron hercege arról érdeklődött, hogy elfogyaszthatná-e még a maradék osztrigáját, majd ezt követően egészen addig folytatta a fesztelen, franciásan könnyed kedélyeskedést, amíg megvolt a feje.
- „Az édesanyja nevére kérem önt, uram, takarjon be!” – XVI. Lajos legfiatalabb testvérhúgának, Erzsébet királyi hercegnőnek a kivégzése egyébként is bővelkedett a drámai erejű nagyjelenetekben, de a csúcspont minden bizonnyal az lehetett, amikor elvesztette a vállkendőjét, és ezekkel a szavakkal fordult a bakóhoz. Pár perccel később már halott volt.
- „Uraim, ártatlan vagyok mindabban, amivel vádolnak. Azt kívánom, hogy kiontott vérem szilárdítsa meg a franciák jólétét.” – Ugyan XVI. Lajos, azaz Capet polgártárs talán nem állt mindig a helyzet magaslatán, de az biztos, hogy nagy uralkodóhoz méltó búcsúbeszéd kíséretében lépett le a színről. Igazán sajnálatos, hogy szép utolsó szavait már elnyomta a mennydörgő dobpergés.
Erzsébet Filippina Mária francia királyi hercegnő Élisabeth Vigée Le Brun festményén 1782-ben (Forrás: Wikipedia)
De olyan elegánsan egyikük sem tudott távozni, mint Thomas de Mahy, Favras márkija, akit még a forradalom korai napjaiban, 1790-ben végeztek ki. Az akkor a negyvenes évei közepén járó, előkelő, régi családból származó fess márki mozgalmas karriert tudhatott maga mögött: dragonyoskapitányként szolgált a hétéves háborúban, majd első hadnagyként XVI. Lajos öccse, Provence grófja (a későbbi XVIII. Lajos király) svájci testőrségében, 1787-ben pedig a holland–porosz (illetve részben francia–brit, nahát) konfliktusban vállalt szerepet a holland hazafiak oldalán.
Két évvel később a Párizsba visszatérő Bourbon-hű főúr ismét felajánlotta szolgálatait korábbi felettesének, Provence grófjának, aki a Tuileriákban raboskodó királyi család kimenekítésén és a monarchia helyreállításán fáradozott – igaz, egyelőre csak elméletben. Mivel az ilyen történelemformáló tettekhez többnyire jó sok pénzre van szükség, a király öccse utasította a márkit, hogy egyezzen meg egy kétmillió frank összegű kölcsön felvételéről – a pszichedelikus folkduókat vagy legalábbis menő DJ-párosokat idézően csodás neveket viselő – Schaumel és Sartorius bankárokkal. Azonban a tervbe valahol hiba csúszott. A márkit elárulták a saját bizalmasai, és a francia fővárosban hamarosan egy apokaliptikus forgatókönyvet felvázoló röpirat kezdett keringeni, amely haladéktalanul tudatta a párizsiakkal, hogy:
- Provence grófja meg akarja szöktetni az országból XVI. Lajost és családját,
- utána teljhatalmú régensként venné át az ország vezetését,
- eközben a fővárost bekeríti egy 30 000 fős, királypárti sereg (ha kijön a kétmillióból),
- meggyilkolják Jacques Necker pénzügyminisztert, Jean Sylvain Baillyt, Párizs polgármesterét és La Fayette márkit, a Nemzeti Gárda parancsnokát,
- és végül, a biztonság kedvéért, még addig éheztetik a párizsi polgárokat, amíg azok le nem vonják a megfelelő tanulságot.
Thomas de Mahy (Forrás: Wikipedia)
A röplap természetesen azt a fontos információt sem felejtette el közölni, hogy ebben az ördögi összeesküvésben Favras márkija lett volna a royalisták segítségére. Thomas de Mahyt ezután rögtön letartóztatták, és miután a valódi felbujtó monsieur a párizsi tanács előtt elmondott lendületes beszédében, illetve a Nemzeti Alkotmányozó Bizottságnak írt levelében is letagadta, hogy bármi köze lenne ehhez a meglehetősen radikális tervhez, a népharag a magára maradt márki ellen fordult, akit aztán egy hónapokig húzódó, klasszikus koncepciós pernek is beillő eljárásban ítéltek akasztás általi halálra, noha perdöntő bizonyítékot nem találtak ellene (egyébként ez volt az első alkalom, hogy egy arisztokratát is olyan módon végeztek ki, mint egy közembert).
Borzalmas festmény XVIII. Lajos francia királyról (Forrás: Wikipedia)
De előtte Favras márkija még látványosan bemutatta, hogy a lehengerlő főúri arroganciát és a tiszta francia szellemet soha nem lehet megtörni, illetve hogy egy jó bonmot a halál árnyékában még nagyobbat üt (valamint bő kétszáz évvel megelőlegezte a helyesírási kérdéseket mindenek fölé helyező internetes kommentkultúrát, ami szép teljesítmény). Ugyanis miután elolvasta a halálos ítéletét, csupán ennyi hozzáfűznivalója volt:
Úgy látom, három helyesírási hibát is ejtettek.
A hóhért a szívélyes „Gyerünk, barátom, tegye a kötelességét!” felkiáltással ösztökélte munkára, a párizsi csőcseléknek pedig annyira tetszett a produkció, hogy többen újrázást is követeltek, ami érthető okokból végül nem valósult meg. Így hal meg egy úriember!