Saját életét is kockára tette a 64 éves nő, amikor szembeszállt a harci kutyákkal

Hegedűs Bence | 2018. December 07.
Élete kockáztatásával mentette meg a harcikutya-támadásától a család egyik kedvencét a 64 éves asszony, aki belenyúlt a kiskutyát éppen marcangoló fenevad szájába.

Szokásos esti sétának indult, a 64 éves Edit a család két kis kedvencét, két yorkit vitt el sétálni Budapest X. kerületében. Ekkor rontott rájuk két nagytestű, staffordshire terrier-szerű kutya.  

„Miután az egyik vadállat elragadta Zsófit, az egyik kedvencünket, belenyúltam a támadó kutya szájába. Még most is érzem a harapását” – mondta a Blikknek Edit, akinek a lánya, Brigi a nagy kiabálásra lett figyelmes.

„A kisebbik kutyusom még el tudott menekülni, de a másik lekuporodott az ijedtségtől. Ekkor kapta be az egyik állat a fejét, majd marcangolni kezdte” – mesélte Edit lánya Brigi, a két yorki gazdája. „Sokkoló volt a látvány: a yorkimról a fülétől a lapockájáig lenyúzták a bőrt. Anyukám elkérte az érintett gazdák telefonszámát, amiről utólag kiderült, hogy nem él” – tette hozzá a nő, aki feljelentést is tett az ügyben.

Korom Gábor kutyaoktató szerint soha nem szabad beállni egy támadás tűzvonalába, a gazdák ugyanis ilyenkor szoktak megsérülni. „Ha már egymásnak esett a két kutya, nem az a feladat, hogy szétszedjük őket egy hirtelen mozdulattal. Inkább a hátsó combjuknál tudjuk őket kihúzni a tűzvonalból.”

Exit mobile version