Gyilkossággal vádolnak egy magyar nőt Ausztriában

nlc | 2018. December 08.
A 43 éves nő elismerte, hogy ölt, de azt állítja, csak parancsot teljesített.

Több mint 300 millió forint értékű eurót zsarolt ki osztrák nyugdíjasoktól az a három középkorú nőből álló bűnbanda, amely bosszú gyanánt még ingatlanokat is felgyújtott – írja a Blikk a Heute című osztrák lap információira hivatkozva.

A „miniszektaként” emlegetett elkövetők között van egy 43 éves magyar nő is, akit gyilkossággal gyanúsítanak. A hatóságok információi szerint a gyanúsított épp egy újabb gyújtogatásra készült, mikor a 72 éves nő – akit később megfojtott – tetten érte. A magyar nő elismerte a gyilkosságot, de hangsúlyozta, parancsot teljesített.

A bűnbanda módszere egyébként minden esetben ugyanaz volt: az utcán szólítottak le idős nőket, és balsors elöli védelmet tukmáltak rájuk. A Blikk cikke szerint azt, akit egyszer becserkésztek, nem engedték: újra és újra felkínálták a szolgáltatásaikat, az okkult szeánszokért pedig egyre több és több pénzt kértek el. Aki ellenkezett, azt azzal fenyegették meg, hogy átkot szórnak rá.

A három gyanúsított, köztük a munka nélküli szektavezér, a klagenfurti börtönben van, előzetes letartóztatásban.

Exit mobile version