Elítélték a pécsi nővért, aki hónapokon keresztül mérgezte kollégáit

nlc | 2019. Február 11.
Az ápolónő nyugtató- és altatószereket kevert a munkatársai italába. Nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért tette.

Jogerősen két év, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy ápolónőt, aki csaknem egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte kollégáit egy pécsi klinikán – közölte a bíróság az MTI-vel.

Fotó: Unsplash

A nőt ötrendbeli, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt ítélték el, és mellékbüntetésként öt évre eltiltották a nővéri, ápolónői foglalkozástól. A bíróság pártfogói felügyelet alá helyezte, és a négymillió forintos perköltség egy részét is meg kell fizetnie.

A nő 2015 novemberétől dolgozott ápolónőként a pécsi klinika neurorehabilitációs osztályán. 2016 tavaszától az osztályon is használt pszichiátriai gyógyszereket tett – heti rendszerességgel, sőt hetente akár többször is – öt kollégája kávéjába, illetve ivóvizébe, „hogy kipróbálja és megtudja, hogy annak milyen hatása lesz” – írja közleményében a bíróság.

A gyógyszerek hatására az érintetteknél feszültség, fáradékonyság, álmosság, bizonytalanság, mellkasi szorítás, szívritmuszavar, vérnyomásváltozás, izomgörcsök és pánikszerű rosszullét alakult ki. A tünetek órákon, illetve pár napon belül megszűntek.

Az ápolónő már a nyomozati szakaszban beismerte a bűncselekményt, azt viszont nem tudta érdemben megmagyarázni, hogy miért tette.

Exit mobile version