Nyitott kapu mellett, felügyelet nélkül dohányozhatnak a rabok a kecskeméti „VIP-börtönben”

Sipos Márta | 2019. Március 19.
Kiváltságos körülmények között tartják a befolyásos rabokat.

Kiváltságos körülmények között élnek a rabok Magyarország „legelitebb”” börtönében, a Bács-Kiskun megyei Büntetés-végrehajtási Intézet II. objektumában, vagyis a kecskeméti „parkettás” börtönben – hívta fel rá a figyelmet testvérlapunk, a 24.hu.

A hírportál azt írja: az 1990 óta üzemelő börtönbe kerülnek az igazságszolgáltatás, a hatóságok és a fegyveres testületek megtévedt tagjai, vagyis az úgynevezett védett személyek, de bennfentesek szerint bizonyos kényelmi szolgáltatások miatt „népszerű” hely lett ez a gazdasági bűncselekmények miatt elítélt vállalkozók, a tehetős üzletemberek, illetve a politikusok rokonságába, közvetlen ismeretségi körébe tartozó elítéltek között is. Vagyis – nem hivatalosan – egy VIP-börtönről lehet szó.

A már említett „kényelmi szolgáltatások” közé tartozik, hogy az elítéltek egyágyas, saját kulccsal zárható szobában, rács nélküli ablakok mögött élnek, saját tévéjük van, a parkosított udvaron szökőkút van, és még egy teniszpálya is a rabok rendelkezésére áll. A 24.hu ezen felül videóra vette, ahogyan a rabok a nyitott kapu mellett, fegyőr felügyelete nélkül dohányoznak.

Mindezen túltesz, hogy ha a fogvatartott úgy dönt, el is hagyhatja az intézmény területét. A többség például őrfelügyelet nélkül mehet mindennap külsős munkahelyre. A nagyjából 60 fős intézményből 15-en Táborfalvára járnak dolgozni, ahová céges busz szállítja őket.

Cseke Csilla/MTI

Cseke Csilla/MTI

Cseke Csilla/MTI

Exit mobile version