Egy hónapon belül két gyalogost is elgázoltak ugyanazon a zebrán

Sipos Márta | 2019. Március 20.
Ráadásul korábban is történt itt már tragédia.

Egy hónapon belül két gyalogost is elgázoltak ugyanannál a kapuvári zebránál – hívta fel a figyelmet az RTL Klub.

Február elején egy 27 éves helyi fiatalt ütöttek el szabályos átkelés közben. A fiatal heteken keresztül kómában volt, néhány héttel később azonban belehalt a sérüléseibe. Kedden volt a temetése. Március elején egy 58 éves, szintén helyi férfit is elütöttek ugyanitt. Ő többszörös csonttörést szenvedett, azóta is kórházban fekszik. 2016 decemberében ráadásul egy nyugdíjas férfit is halálra gázoltak szintén ugyanitt.

Az RTL több helyi lakost is megszólaltatott, akik nagyon veszélyesnek tartják a zebrát. Szerintük az autósok nem veszik észre az átkelőhelyet. Vannak, akik szerint át kellene helyezni a zebrát.

A Magyar Közút jelzőlámpás csomópont kiépítését tervezi, hogy megelőzhessék a további tragédiákat. Amíg ez megvalósul, a korábban kitett sárga villogójelzés segíti a közlekedést.

Az RTL riportja:

Kiemelt kép: Police.hu

Exit mobile version