Gólya ölt gólyát az Alföldön

Fencsik Tamás | 2019. Április 24.
Boncolás bizonyítja a tényeket. Öt tojást mentettek ki a fészekből a szakemberek.

A Hortobágyi Madárpark írása szerint 2019. április 21-én, húsvét vasárnap reggel érkezett a bejelentés a mikepércsi rendőröktől egy fészekben elpusztult fehér gólyáról. A Madárkórház és az E.ON munkatársai egy órán belül a helyszínre értek. A mikepércsi templom szomszédságában található fészekben tényleg volt egy elpusztult fehér gólya, megjegyzik, első látásra is egyértelmű volt, hogy a madárral nem az áram végzett, ugyanis a vizsgálat során nem találták áramütés nyomát. A gólyafészekben öt tojás volt, amit emelőkosaras jármű segítségével kimentettek, a mentés közben pedig megfigyelték, hogy a szomszédos gólyák folyamatosan támadták a még fészken ülő társát. Úgy vélték, előfordulhat, hogy

gólya volt gólya gyilkosa.

Képünk illusztráció / MTI/Varga György

A Madárpark szerint jellemző a gólyákra, hogy a fészkelésük során próbálják szabályozni a szaporulatot. Ennek legismertebb módja, hogy a kikelt fiókákból a leggyengébbeket kilökik, ha nem elég a táplálék a teljes fészekalj felnevelésére. Azt írják, elképzelhető, hogy egyfajta természetes állományszabályozásnak minősül, ha az ilyen száraz, táplálékban szegény tavaszon a fajtársaikat is megpróbálják eltántorítani a szaporulat kiköltésétől vagy felnevelésétől. Ezt alátámaszthatja, hogy a fészken ülő, megmaradt gólyának is véres volt a bal szárnya, de így is jól repült.

A Madárpark dolgozói úgy vélték, ilyen körülmények között nem maradhatnak a fészekben a tojások, mert a többi gólya miatt veszélyben vannak, ugyanis ha a szülő elmegy táplálékért, kidobhatják az őrizetlenül maradt tojásokat. A megmaradt szülőnek is választania kell előbb-utóbb a kotlás és a táplálkozás között. A szomszédos gólyákon kívül akár a dolmányos varjak is kárt tehetnek a tojásokban, de a kihűlés is veszélyezteti a tojásokat amíg a szülő táplálkozik.

A mentett tojások a Hortobágyi Madárparkba kerültek, ahol a tartósan sérült gólyák fészkeibe adoptálták őket a madármentők. A fiókák a nagy röpdében biztonságban kelhetnek ki, nevelőszülők nevelhetik fel őket.

Az elpusztult gólyát azóta felboncolták, a halálát bizonyíthatóan egy másik gólya okozta. A fészekért, vagy a területért vívott harcban csőrével több halálos sebet is ejtett a madáron. Felmerült enyhe mérgezés gyanúja is, amely legyengíthette az állat szervezetét, ennek vizsgálata még zajlik a laborban. 

Exit mobile version