Bajban az iskolák: óriási a tanárhiány

Kránicz Bence | 2019. Július 16.
Sok iskolába „bármilyen szakos tanárt” keresnek.

Nehéz helyzetbe kerültek az iskolák a tanév végére. A 24.hu utánanézett a közszféra állásportálján, hogy hány tanárt keresnek különböző iskolákba, és összesen 3600 betöltetlen álláshelyet találtak.

A Nemzeti Pedagógus Kar számításai szerint a következő öt évben mintegy 15 ezren, az ezt követő 5-5 évben pedig 30-30 ezren mehetnek nyugdíjba, azaz 15 év alatt 60-70 ezer tanár távozhat a közoktatásból. Igaz, hogy 2010 óta közel 30 százalékkal nőtt a pedagóguspályát választó fiatalok száma, tavaly pedig összesen 9845 hallgatót vettek fel erre a területre, de ezeknek a tanári szakos hallgatóknak jelentős része soha nem lesz tanár, a területen ugyanis nagyon magas a pályaelhagyók vagy a pályát el sem kezdők aránya.

Ki szólítja fel őket? (fotó: iStock)

Emiatt már 2017-ben lehetett találkozni olyan, pedagógusoknak szóló álláshirdetésekkel, amelyekben nem volt megadva, milyen szakos oktatóra lenne szükség az adott iskolában, egyszerűen csak „bármilyen szakos” tanárt kerestek az intézmények. Jelenleg az országban számos iskolába keresnek tanárt hasonló megjelöléssel, bár a Borsod megyei Vajdácska általános iskolájának hirdetésében a biztonság kedvéért pontosabban is rögzítették a feltételeket: „A tanár munkakörébe tartozó feladatok ellátása, tanórák megtartása a munkaköri leírás és a vonatkozó jogszabályok szerint.

A 24.hu szerzője olyan iskolát is talált, ahol 13 új pedagógusra lenne szükség a zökkenőmentes tanévkezdéshez.

Exit mobile version