Csúnyán összevertek négy fiatalt a Balaton Soundon, mert külföldinek nézték őket

nlc | 2019. Július 19.
Tizenöten támadtak rájuk. Az egyik fiúnak eltört az orra, egy másiknak több öltéssel kellett összevarrni a bőrt a szeme alatt. A rendőrség garázdaság miatt nyomoz.

Származásuk miatt verhettek össze egy négyfős társaságot Zamárdiban a Balaton Soundon – írja a 24.hu. A támadás következtében az egyik fiúnak eltört az orra, egyik másik fiatalnak pedig több öltéssel kellett összevarrni a bőrt a szeme alatt.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI / Bodnár Boglárka)

Az egyiptomi, vietnámi és magyar származású fiatalokból álló társaságot egy szóváltás után egy tizenöt fős banda verte össze július 7-én éjfél után. „Az öcsém hívott telefonon, hogy jöjjek azonnal a Sound felirathoz, mert beléjük kötött egy tizenöt fős csoport. Azt mondta, elmenekülni sem tudnak, mert körbeállták őket. Miközben rohantam hozzájuk, kiabáltam az egyik biztonsági őrnek, hogy jöjjön segíteni, de rám sem hederített. Megálltam az öcsém mellett, és kiabáltam a balhézóknak, hogy hagyják békén őket, de három gyerek egyből nekem ugrott. Már a földön voltunk, de akkor is ütöttek, rúgtak minket, ahogy csak bírtak” – mondta az egyik sértett a lapnak.

„Az öcsém egyik haverja véletlenül rálépett az egyikük lábára, vagy meglökte, de nem ez volt a valódi ok. Biztos vagyok abban, hogy rasszista indíttatású volt a dolog. Végig olyanokat kiabáltak nekünk, hogy köcsög külföldiek. A velünk lévő vietnámi srácot leköpték, és azt ordították neki, hogy köcsög kínai. Olyan is volt köztük, aki migránsozott” – tette hozzá.

A bántalmazott fiúkat a siófoki kórházban látták el. A sértettek az ápolás után feljelentést tettek a rendőrségen. A támadók közül többeket sikerült azonosítani, a rendőrség csoportos garázdaság gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.

Exit mobile version