Szó szerint bárkivel előfordulhat, hogy a kocsiban felejti a gyerekét

Esvé | 2019. Július 24.
Tudományos vizsgálat bizonyítja, hogy az esetek egy jelentős részében nem hanyagság, és még csak nem is nemtörődömség áll a háttérben – hanem az agy.

„Meghalt a kislány, akit 16 órára kocsiban hagytak a szülei”írtuk június 11-én megjelent cikkünkben, 2019-ben sajnos még csak nem is először. De ami még ennél is szomorúbb, hogy ami ebben az esetben a Missouri államban élő szülőkkel megtörtént, nem egyszeri és még csak nem is elszigetelt eset: minden évben megtörténik valakivel. Újra és újra. És bár a kommentelők hajlamosak azonnal a szülők fejét követelni, miközben azt hajtogatják, hogy velük ez bizony soha, semmikor, semmilyen esetben nem fordulhatna elő, nem árt, ha legalább mi rögzítjük: bárkivel megtörténhet, hogy az autóban hagyja a gyerekét. Így, szó szerint. (És itt most nyilván nem azokról az esetekről lesz szó, amikor egyértelműen a szülő gondatlansága vagy szándékossága áll a tragédia hátterében.)

És ezt nem mi mondjuk, hanem a tudomány. A Scary Mommy cikkében a dél-floridai egyetem pszichológusprofesszorát, David Diamondot idézi, aki éveken keresztül azt tanulmányozta, mekkora szerep jut a memóriának az ilyen és ehhez hasonló tragédiák esetén. A professzor a vizsgálat végén úgy találta, a tragédiák hátterében legtöbbször egyáltalán nem figyelmetlenség és még csak nem is szülői hanyagság áll, hanem a mindennapi stresszből fakadó memóriagond. „Az »elfelejtett gyerek szindróma« memóriaprobléma. És mint ilyen, bárkivel megtörténhet. Épp ezért, ha emberi lény vagy, ráadásul még túlterhelt szülő vagy gondozó is, ne gondold, hogy védve vagy, mert veled is épp úgy megtörténhet.”

A legnagyobb hiba, amit egy szülő csak elkövethet…

…hogy elhiszi, különlegesebb, mint azok, akikről a hírekben olvas. Ezt pedig már Janett Fennel mondja, a KidsAndCars.org elnevezésű kezdeményezés alapító elnöke. „Ha azt gondolod, a te agyad különlegesebb annál, mintsem hogy emberi hibákat vétsen, akkor jó eséllyel nem teszed meg azokat a szükséges óvintézkedéseket sem, amik megakadályoznának abban, hogy emberi hibákat véts” – indokolja a szakember.

Fennel a Scary Mommynak elmondta azt is, szerinte nyáron nem feltétlenül az extrém meleg jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem a napi rutinban beálló változások. „A szülők rohannak a munkába, míg a gyerekeik a legjobb esetben különféle nyári táborokban töltik az idejüket. Sok szülő emellett épp a nyári szünetben csináltatja meg azokat a dolgokat is, amiket a tanítási időben képtelenek lennének belepréselni a menetrendbe: ilyenkor viszik kivizsgálásra vagy fogászhoz a gyereket, hogy ne kelljen elkérni az iskolából, vagy igazolást kérni neki az orvostól. A nyári szünet épp ezért sokaknak állandó improvizáció, ami igenis igénybe veszi az emlékezetet.”

Amikor bekapcsol a robotpilóta

Az Egyesült Államokban csak 2018-ban 52 gyerek halt meg amiatt, hogy szüleik egy forró nyári napon az autóban felejtették őket. Dr. Diamonds adatai szerint a legfiatalabb áldozat hét hetes, míg a legidősebb 11 éves volt. A szakember azt is hozzátette, a vizsgálata során arra jutott, hogy az 52 eset legnagyobb részében az volt a tragikus szülői feledékenység legközvetlenebb oka, hogy változás állt be a szülők rutinjában.

A szakember szerint a »rutin« az ilyen esetekben kulcsfontosságú fogalom: „Tetszik, vagy sem, mindannyian különböző rutinok mentén éljük az életünket, ami egyrészt megkönnyíti, másrészt kiszámíthatóvá és biztonságossá teszi számunkra a mindennapokat” – mondja a Diamonds, aki szerint a tragédiák többsége éppen azért történik meg, mert a szülő agya »robotpilóta üzemmódra« kapcsolt.

„Melyikünkkel ne fordult volna már elő az, hogy munkából egyenesen hazahajtott, közben pedig teljesen megfeledkezett arról, hogy a hazaúton még be akart ugrani a gyógyszertárba kiváltani egy receptet, vagy az állateledeleshez kutyakajáért. Nincs ezen mit szégyellnünk; így működik az agyunk. Ha túl sok a stressz, vagy ki van merülve, abban a pillanatban, ahogy megteheti, robotpilótára vált, és elfelejtkezik arról a kritikus plusz egy lépésről. Például arról, hogy azon a napon megváltozott a rutin, ami azt jelenti, hogy munkába menet ki kell rakni a gyereket a bölcsődénél.”

A szakember emlékeztet, hogy olykor még a legkörültekintőbb, legfényesebb elmék is hajlamosak robotpilótára váltani: ezért fordulhat elő például, hogy egy sebész műtéti eszközt hagy a betegében, a pilóta elfelejti kiengedni a fékszárnyakat, a gondos szülő pedig az autóban felejti imádott gyermekét.

„El kell fogadnunk a tényt, hogy az agyunk minden pillanatban többfelé figyel, és a multitasking következtében elfelejtkezhet fontos dolgokról is. Igen, még a gyerekről is. És ennek semmi köze ahhoz, hogy az adott szülő mennyire szereti amúgy a gyerekét, vagy hogy mennyire felelős, odaadó szülő. Mivel ezt a jelenséget a legnagyobbak sem tudják mindig kiküszöbölni, a legjobb megoldás, ha tudatosítjuk magunkban, hogy igenis esendőek vagyunk, és időben megtesszük a szükséges óvintézkedéseket.”

Exit mobile version