Áll a bál a 99 forintos Lidl-dinnye miatt

nlc | 2019. Augusztus 08.
A termelők mást állítanak, mit amit a cég kommunikált.

Csökkentette a Lidl Magyarország a görögdinnye kilogrammonkénti árát 99 forintra, mivel a beszállítók támogatást kértek a földeken felhalmozódott dinnyefelesleg értékesítésében, ugyanakkor a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének csütörtöki közleménye szerint a dinnyepiaci helyzet jelenleg nem indokolja a „felelőtlen” áruházi akciókat, és cáfolják azt, hogy a termelők érdeke az akciózás.

A Lidl Magyarország az MTI érdeklődésére ismertette, hogy az elmúlt napokban

minden dinnyebeszállító partnere arra kérte az áruházláncot, hogy a földeken felhalmozódott dinnyefelesleg értékesítésében nyújtson támogatást, amelyhez az akciós és az exporttevékenységet egyaránt támogató átadási áraikat ajánlották fel.

Az akciónak köszönhetően a vállalat beszállító partnerei nagyobb mennyiségben tudtak dinnyét értékesíteni azon országok piacain is, ahová a Lidl szintén szállít. 

Ezzel szemben az egyesület álláspontja szerint jelen akciózáshoz csupán felvásárlói érdekek fűződnek, ami nem fedi le sem a termelői véleményeket, sem az ágazat pillanatnyi helyzetét.

Mint fogalmaztak, nem tisztességes egyes felvásárlói érdekek mellett olyan piaci döntést – árletörő akciózást – választani, amivel elindítanak egy lavinát, ez által nehéz anyagi helyzetbe hozva a termelőket. Mindezzel ugyanis az egész ország dinnyepiacát és a jövőbeni termelést veszélyeztetik, amivel a termelőket és a fogyasztókat is megkárosítják. A termelők és a szakmai szervezetek évek óta tiltakoznak az efféle felelőtlen „multi” magatartás ellen – tették hozzá. 

Közölték azt is, hogy a nagy dinnyetermő körzetek közül jelenleg a békési térségben a vége felé tart a dinnye betakarítása. Baranyában, a Tolna–Fejér-térségi és a hevesi–jászsági körzetekben folyamatos az ellátás. A legnagyobb termőterülettel rendelkező szabolcsi körzetben pedig a friss, minőségi dinnye a napokban indult el nagyobb mennyiségben, amely készletekkel a tervek szerint egészen szeptember közepéig biztosítani tudja a magyar dinnye a belföldi és exportpiaci igényeket.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerdai közleménye kiemeli: a Lidlnek a magyar dinnyeszezon közepén meghirdetett árletörő akciója kárt okoz a magyar dinnyetermelőknek, a kereskedelmi lánc ezzel a döntésével bedöntheti a magyar dinnyetermelést, és lehetetlenné teszi a minőségi dinnye előállítását. 

A Lidl által alkalmazott árazás mellett nem lehet jó minőségű dinnyét előállítani, ugyanis a szezonnak ebben a szakaszában – a többéves piaci tapasztalatok alapján – reálisan, a bekerülési költségeket is figyelembe véve, kilogrammonként 150 és 200 forint közötti fogyasztói áron lenne árusítható ez a gyümölcs, a Lidl viszont jelenleg kilogrammonként 99 forintért adja a magyar dinnyét – jegyezte meg a NAK.

(MTI)

(Kiemelt kép: Pixabay)

Exit mobile version