Az első 50 éves Táncdalfesztivál koncerttel a korszakalkotó 1966-67-es Táncdalfesztiválok emlékét idézték meg a szervezők, ezt követően az 1968-as év slágereit hallhatta régi fényükben tündökölve a közönség, a 2020-as show pedig egy legendás aranykor lezárásáról emlékezik meg, amikor is egy időre véget ért a Táncdalfesztiválok diadalmenete. A történelmet megismételve az 50+ éves Táncdalfesztivál koncertshow is búcsúzik a közönségtől, utoljára kínálva alkalmat a műfaj kedvelőinek, hogy egy világszínvonalú, szimfonikus színpadi show keretében még egyszer részesei lehessenek egy feledhetetlen időutazásnak. Azok számára pedig, akik még csak gondolatban születtek meg a mára már legendás Táncdalfesztiválok idején, igazi retró csemegének számít ez a koncert, ahol a 21. század látványtechnikai elemei és az egykori, páratlanul igényes hangzásvilág gondoskodik róla, hogy egy feledhetetlen színpadi show formájában elevenedjenek meg utoljára „Azok a csodálatos hatvanas évek”.
Ezt a korszakot idézik meg Wolf Péter zeneszerző, karmester, az 50+ éves Táncdalfesztivál zenei vezetőjének gondolatai is.
Hogyan fogadta a felkérést az 50+ éves Táncdalfesztivál koncertre?
Amikor 2017-ben megkaptam a felkérést a Táncdalfesztivál jubileumi koncertjére, egy nagyon régi vágyam teljesült: közreműködni a valaha volt legnagyobb, legnépszerűbb hazai könnyűzenei esemény újbóli megünneplésében. Vezényelhettem pályafutásom során már sokszor szimfonikus zenekart, big band-et. Karmestere voltam különféle műfajú hangversenyeknek itthon és külföldön. Lubickoltam a jobbnál jobb zenékben, élveztem fantasztikus előadók partnerségét. És mégis, amikor a Táncdalfesztiválról beszélünk, akkor valami más is bejön a képbe: a hatvanas évek, amely meghatározó korszak az én életemben is.
Milyen emlékeket őriz az első Táncdalfesztiválról?
Én akkor 19 éves voltam, a Zeneakadémia hallgatója.
A versenyt az a Magyar Rádió és Televízió írta ki, amelyik korlátlan, egyeduralkodó médiaként egyik napról a másikra tehetett országosan ismertté bárkit. Színészeket, tudósokat, írókat, zeneszerzőket. A Rádióban, ahol az előkészületek és a próbák folytak, a Pagodában egy óra alatt Fischer Annie-tól Ferencsikig, Ruttkai Évától Bástiig mindenkivel találkozni lehetett. Nem hiszem, hogy előtte, és – szomorúan, tudom, hogy azóta sem – volt ilyen szellemi nyüzsgésre módot adó hely kis hazánkban. Aki élt és mozgott a tánczene területén, az mind ott volt a Táncdalfesztivál vonzáskörében. Szerzők, előadók, szerkesztők. Számomra nagyon fontos, felejthetetlen emberek. Felnéztem rájuk, tőlük reméltem ellesni a szakma csínját-bínját. Barátságukkal tiszteltek meg, egyengették utamat, partnerként fogadtak el. Fényes Szabolcs, Bágya András, Dobsa Sándor, Körmendi Vilmos. Mindegyiktől volt mit tanulni.
Ön szerint miben rejlett a Táncdalfesztiválok sikere?
Minden évben 60 dal versenyzett. Semmilyen műsor nézettsége, népszerűsége nem vetekedhetett a három elődöntővel és a döntővel. Aki az adásban sikert aratott, azt aznap este egy egész ország zárta szívébe, dalaikat másnaptól mindenki fújta. Természetesen a Rádió is ezeket a sugározta, a Hungaroton (hanglemezgyár) mindet megjelentette, tehát minden fronton a Táncdalfesztivál tombolt.
Amikor tehát felkérést kaptam a jubileumi műsorban való közreműködésre, akkor ez mind végigfutott az agyamon. Meg a szívemen. Boldogan vezényeltem az előző években, és boldogan fogom a mostani koncertet is. Arra pedig, hogy a közönségben milyen fogadtatásra lelt a Táncdalfesztivál, arra elég leírnom: még nem tudták, kik lesznek a közreműködők, még nem tudták, hogy milyen dalok lesznek, de erre a szóra, hogy Táncdalfesztivál, elkezdték venni a jegyeket. Telt házas Aréna lett belőle.