Idén is kiderül, kik tettek a legtöbbet másokért

K. Z. | 2020. Március 03.
Gyerekeket, állatokat, nehéz sorsúakat segítenek: ők a civilek. Megérdemelnek egy díjat idén is.

Emberek, akik autista fiatalokat helyeznek el egy szupermarketben dolgozni. Emberek, akik felszámolnak egy kutyatelepet, mert ott rosszul bánnak az emberekkel. Emberek, akik szemüvegkereteket gyűjtenek rászoruló falusiaknak. Csak néhány példa azon kezdeményezések közül, amelyek Civil Díjat érdemeltek az elmúlt években.

Idén ismét díjazzák azokat, akik önzetlenül tesznek másokért.  Melyik a legígéretesebb új szervezet, melyik a legütősebb kommunikációs kampány? A NIOK Alapítvány által alapított Civil Díj a legizgalmasabb kezdeményezéseket díjazza idén is.  

A program célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a az akciókra, amelyek kiemelkedő eredményeket értek el, különösen innovatívak, rendkívüli összefogást generáltak, változást indítottak el vagy „csak” jó példával szolgálnak.

A NIOK Alapítvány küldetése a hazai civil szektor megerősítése és az adományozás fejlesztése.

„Úgy döntöttünk, hogy ezentúl külön is kiemeljük, önálló díjjal jutalmazzuk a helyi kezdeményezéseket: azokat, akik a közösségeket szólítják meg, aktivizálják, emelik fel, és ezzel teszik élhetőbbé, vidámabbá a mindennapjainkat. Ők azok, akik sokszor nagyon kevés forrásból, de jó ötletekkel, sok lelkesedéssel, önkéntes munkával adnak példát mások számára”  – mondta Gerencsér Balázs, a NIOK igazgatója, a zsűri egyik tagja.

98 projekt érkezett a 8 szakmai kategóriában kiírt pályázatra. A pályázók között található közösségi alapítvány, vidéki tanoda, társadalmi vállalkozás és művészeti kezdeményezés is. A 8 kategória nyerteseit neves, a nonprofit és a forprofit szektort is képviselő zsűri választja ki. A döntőbe jutott szervezetek online szavazáson vesznek részt itt, az nlc-n, melyben a legtöbb szavazatot elért szervezet kapja a közönségdíjat.

A Díj főtámogatója a MagNet Bank, együttműködő partnere a Civil Iránytű Alapítvány, médiapartnere az nlc.hu.

Exit mobile version