Korponay Zsófi
A musical, amit próbáltok, mélyebben érinti a #metoo kérdését, mint egy átlagos zenés, szórakoztató darab. Volt részed valaha olyan jellegű megaláztatásban, ahogy Hart bánik Doraleevel?
Én azt gondolom, hogy a #metoo nem feltétlenül csak abból az aspektusból vizsgálható, hogy valakit fizikailag, vagy lelkileg abuzálnak, illetve, hogy attól teszik függővé az előrejutását, hogy mit tesz, vagy nem tesz meg a felettesének. Én általában azon az oldalon álltam, ahol az átlagos, fejlődni és tanulni vágyó nők, akiken nem akad meg minden férfi szeme, de végignézik, ahogy a dekoratívabb és impozánsabb testi adottságokkal rendelkező társaik ezeket az adottságokat kihasználva előnyökhöz jutnak. Én mindig szívesen néztem elébe a ranglétrának, és mindig azt gondoltam, hosszú távon az lesz a jobb nekem, ha tisztességgel járom végig, de az ember rengeteg tanulás és gyakorlás ellenére is lépten-nyomon belefut olyan helyzetekbe, ahol a testi adottságai miatt marad alul. Ez az én #metoo-m.
A magánéletben mennyire tudsz kiállni magadért?
Én az asszertív kommunikáció híve vagyok, tanulom, hogy meg tudjam őrizni a hidegvérem olyan helyzetekben, amikben néhány éve még felcsattantam volna. Igyekszem mérlegelni, hogy egy bizonyos konfliktus milyen mértékben szól arról, amiről látszólag szól, és milyen mértékben adódik mondjuk frusztrációkból, vagy egyszerű nézetkülönbségből.
Korponay Zsófi, Blahó Gergely
A karakter, akit megformálsz, biztos háttérrel rendelkező lány, akinek a naivitása révén fel sem merül, hogy a háta mögött esetleg őt is hírbe hozzák a főnökével. A másik két lány mögött nincs ilyen biztos bázis. Vajon könnyebb vagy nehezebb helyzetben vagy, mint Violet és Judy?
Jó kérdés. Egy biztos háttér nyugalmat és magabiztosságot ad, talán az egyik legfontosabb dolog az életben, de én azt is gondolom, hogy ha valaki enélkül meg tudja erősíteni magát, fel tudja építeni az életét, az olyan erő, amit tényleg senki és semmi nem vehet el.
Sokan nem mernek mesélni arról, ha atrocitás éri őket, Te hogy viszonyulsz a kérdéshez?
Én gyakorlatilag az iskolás éveim jó részét kirekesztettségben töltöttem. Én voltam, akit valamiért mindig gúnyolni lehetett, vagy meg lehetett dobálni, meg bármi hasonló durvaság, amit gyerekektől el tudsz képzelni. Nem azért mondom el ezt, hogy sajnálatot váltsak ki, inkább csak, hogy milyen érdekes, hogy én úgy éltem meg ezt, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Persze rengeteg feszültség volt bennem emiatt, de én valahogy úgy éreztem, ez az én „szerepem” az életben. Hogy bántsanak. Csak már felnőttként visszagondolva láttam meg azt, hogy mennyire borzasztó volt a gyerekkoromnak ez a meghatározó időszaka. Visszamenőleg olyan haragot és tehetetlenséget érzek ilyenkor, hogy megfogadtam, többet nem tehetem meg magammal, hogy ne adjak szót annak, ha valami kényelmetlen, vagy nem tetszik.
Erős csapattá kovácsolódik a három lány az előadás során, Ti magatok kezdtek egységgé válni?
Én úgy érzem, hogy igen. Amióta kiderült a szereposztás, a legtöbbször azt a kérdést intézték hozzám, hogy „nem félsz, hogy két ilyen kaliberű musicalszínésznő mellett kell majd bizonyítanod”? És persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy kicsit sem izgultam emiatt, de csak annyira, mint amennyire az ember az ismeretlen dolgoktól alapvetően tart. Lilla és Dóri is abszolút egyenrangú partnerként kezelnek az első perctől kezdve, én elengedtem a kezdeti megfelelési kényszerem, és most lubickolok ebben az érzésben, és hálás vagyok a lehetőségért.
Korponay Zsófi, Szente Vajk, Zöld Csaba
Hogyan ajánlanád az előadást?
Olyan ez az előadás, mint egy mese. A valóságot mutatja meg: valós problémákat ecsetel, valós helyzeteket tükröz, még a saját hibáinkkal is szembesít, de ennek ellenére mégsem szomorít el. Vidám, felszabadító, vicces, de mégis tanulságos előadás.
Fotók:
Kállai-Tóth Anett
József Attila Színház