Koronavírus: elfogadta a parlament a védekezésről szóló törvényt

nlc | 2020. Március 30.
És Áder János már alá is írta.

Elfogadta a parlament hétfőn a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt. A veszélyhelyzet idején a kormány a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében.

Fotó: MTI

Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztésének kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit 137 igen szavazattal 53 nem ellenében – sürgősséggel – szavazta meg az Országgyűlés.

A kormány a veszélyhelyzetben egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.

Az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy a veszélyhelyzetben az alaptörvény vonatkozó bekezdése szerinti rendeleteinek hatályát a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbítsa.

A Ház a veszélyhelyzet megszűnését megelőzően ezt a felhatalmazását visszavonhatja.

Áder János köztársasági elnök a jogszabály aláírása és kihirdetése után hangsúlyozta, hogy ez nem a politikai haszonlesés ideje. A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény nem határidő nélküli, a kormány felhatalmazása nem korlátlan.  Az Országgyűlés ellenőrző szerepe, a kormány beszámolási kötelezettsége a járvány idején is megmarad – tette hozzá 

(MTI)

(Kiemelt kép: MTI)

További hírek a koronavírusról

Exit mobile version