Leálltak a repülők, hazavitorláztak Kubából a holland diákok

MTI, Szikra Juli | 2020. Április 27.
Nehéz helyzetbe hozta a koronavírus-járvány azokat a 14-17 éves holland középiskolásokat, akik márciusban egy több hetes vitorláskurzuson vettek részt a Karib-tengeren. Leállt ugyanis a repülőközlekedés, így úgy tűnt, nem tudnak hazajutni. Végül a diákok, a velük lévő három pedagógussal és 12 tapasztalt tengerésszel úgy döntöttek, a kétárbócos szkúnerrel szelik át az Atlanti-óceánt. A hétezer kilométeres utat öt hét alatt tették meg. „Meg kell tanulni alkalmazkodni, mivel nem volt igazán választásunk. Az első gondolatom az volt, hogyan csinálom ezt végig a nálam lévő ruhában, és van-e elég élelmiszer a hajón" - mondta az érkezésük után tartott videosajtótájékoztatón Anna Maartje, az egyik diák. Santa Lucia szigetén töltötték fel készleteiket, ahol ruházatot is be kellett szerezniük az Atlanti-óceáni átszeléséhez. Először az Azori-szigeteken kötöttek ki, de hajójukat nem hagyhatták el. A járvány feltartóztatását célzó hollandiai korlátozó intézkedések miatt a diákok vasárnap egyenként hagyhatták el a hajót, szüleik a kikötőben vártak, hogy hazavigyék őket.

Nehéz helyzetbe hozta a koronavírus-járvány azokat a 14-17 éves holland középiskolásokat, akik márciusban egy több hetes vitorláskurzuson vettek részt a Karib-tengeren. Leállt ugyanis a repülőközlekedés, így úgy tűnt, nem tudnak hazajutni.

A Wylde Swan a világ egyik legnagyobb kétárbócos szkúnere (Fotó: Wikipédia)

Végül a diákok a velük lévő három pedagógussal és 12 tapasztalt tengerésszel úgy döntöttek, a kétárbócos szkúnerrel szelik át az Atlanti-óceánt.  A hétezer kilométeres utat öt hét alatt tették meg.

„Meg kell tanulni alkalmazkodni, mivel nem volt igazán választásunk. Az első gondolatom az volt, hogyan csinálom ezt végig a nálam lévő ruhában, és van-e elég élelmiszer a hajón” – mondta az érkezésük után tartott videó-sajtótájékoztatón Anna Maartje, az egyik diák.

Santa Lucia szigetén töltötték fel készleteiket, ahol ruházatot is be kellett szerezniük az Atlanti-óceáni átszeléséhez. Először az Azori-szigeteken kötöttek ki, de hajójukat nem hagyhatták el.

A járvány feltartóztatását célzó hollandiai korlátozó intézkedések miatt a diákok vasárnap egyenként hagyhatták el a hajót, szüleik a kikötőben vártak, hogy hazavigyék őket.

nlc.hajók:

Exit mobile version