Vége a bliccelésnek, újra a járvány előtti létszámmal dolgoznak az ellenőrök

nlc | 2020. Május 28.
A koronavírus idején más beosztás szerint dolgoztak a jegyellenőrök, de jövő héten visszatérnek a korábbi létszámhoz.

Jövő keddtől teljes létszámmal végzik a fővárosi tömegközlekedési járatokon a jegyellenőrzést – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A közlemény szerint a koronavírus-járvány kapcsán bevezetett intézkedések részeként a jegyellenőrök beosztását is módosítani kellett, de május eleje óta csaknem teljes létszámmal dolgoznak.

„Az utasok döntő többsége becsületesen betartja az utazási szabályokat. Emellett azonban sajnos vannak, akik megpróbálnak visszaélni a járvány miatt megváltozott körülményekkel” – írta a BKK.

A közlekedési társaság jelezte azt is, hogy az elmúlt hetekben többször fordultak az utasok panasszal a BKK-hoz, miszerint még mindig vannak, akik utazásuk során nem tartják be a járvány miatt bevezetett alapvető egészségügyi előírásokat, például a maszkviselést, és az ideiglenes szabályokat.
Ezért a BKK elrendelte, hogy a jegyellenőrök munkájuk során kiemelten figyeljenek a másfél méteres védőtávolságra az utasok és saját egészségük megőrzése érdekében. 

(MTI)

(Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)

Olvass még jegyellenőrökről:

Exit mobile version